Visszatérhet a Horthy-kor újabb eleme

Budapest, 2014. június 12., csütörtök (MTI) - Az Országgyűlés népjóléti bizottságának szocialista alelnöke szerint újabb eleme térhet vissza a Horthy-korszaknak, a szegénységi bizonyítvány, valamint létrejön az annak elfogadására alkalmas „szegregációs államtitkárság”. Erről Korózs Lajos csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón beszélt.

Úgy fogalmazott, a Fidesz nemcsak a Kossuth téren hozta vissza Horthy-korszakot, hanem a társadalom megosztottságában is.

Felidézte, Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter bizottsági meghallgatásán arról beszélt, hogy külön akarnak foglalkozni az adófizető családokkal és a szegényekkel, vagyis - mondta - lesz államtitkársága a gazdagoknak és lesz a szegényeknek, a fogyatékosoknak, a cigányoknak, a hajléktalanoknak.

Korózs Lajos azt mondta, az adófizetőkkel, a teherviselőkkel az ifjúsági és családügyi, a szegényekkel a szociális és társadalmi felzárkózási államtitkárság foglalkozik. Megfogalmazása szerint az utóbbi lesz a szegregációs államtitkárság.

Ez „a lázári politika”, vagyis mindenki annyit ér, amennyije van - tette hozzá.

Az ellenzéki politikus szerint azt, hogy valaki szegény, valamilyen módon dokumentálni kell, ez lesz a szegénységi bizonyítvány.

Mint mondta, a Horthy-korban ez a bizonyítvány egy hivatalos okirat volt, és ez kellett ahhoz, hogy szegények ellátásban részesüljenek, vagy segélyt kaphassanak az érintettek.

Milyen feltételek, adottságok, jövedelem vagy lakáshelyzet alapján kerül az egyik ember az egyik kasztba, a másik ember a másik kasztba? - tette fel a kérdést. Hova fogják sorolni például azt a vidéki ügyvédet, aki sok adót fizet, négy embert foglalkoztat, de testi fogyatékos? - kérdezte Korózs Lajos, aki kijelentette: ez az intézkedés szerinte „kirekesztő, arrogáns, diszkriminatív és cinikus is egyben”.

Felhívta a figyelmet több felmérésre, köztük a múlt héten nyilvánosságra hozott OECD-jelentésre, amely alapján a magyar családok 47 százalékának gondot jelent a mindennapi betevő előteremtése. „Orbánék alatt a szegénység terjed, mint a pestis, és ezek a statisztikai adatokkal alátámasztott tények” - jelentette ki Korózs Lajos.

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.