Vélemény

Csillagűzés

A csillag a lényeg?

Parlamenti képviselőink gyógyszerei el-elgurulnak (hogy városunkból frakcióvezetőnek katapultált ex-polgármesterünk kedvenc szavajárását idézzük). Másként nem magyarázható legfrissebb törvénytervezetük, a tiltott uralmi jelképek kereskedelmi termékeken megjelenítésének tiltása. Akik esetleg az átlagosnál lazábban figyelik a honi politikai üzem megnyilvánulásait, azoknak tájékoztatásul: a horogkeresztről és a vörös csillagról van szó.

Az egyirányúsítás nem megoldás

A Bem tér és környéke tervei

Papp László, Debrecen polgármestere a napokban ismertette a város új közlekedési koncepcióját. Célként a belváros forgalmának felgyorsítását jelölte meg.

Hatalmi öngólok

Természetesen vannak, akik másképp gondolják

A focista minden lelkesedés nélkül közölte: - Két gólt is rúgtam. Csak az a baj, hogy a saját kapuba.

Végre rendet!

Kínai katonai rend

A rend hétköznapi értelemben a tárgyak, lakóhely, terület, társadalom rendezettsége. Több eltérő jelentése is van: szerzetesrend, társadalmi rendek, biológiai rendszertani besorolás rendje, matematikai rend, de egyházi rend és rendfokozat is.

Kis magyar valóság

Több mint 3 millióan mélyszegénységben élnek

Olvastam valahol, hogy fizetések szempontjából Magyarország az európai államok sorrendjének a vége felé található.

Kissé fanyalgó kritika

A Neoton a jelenlegi felállásban

Lehet, fejemet veszik, de nekem nem jön be a Neoton. Egyéni szoc. probléma – véleményezhetné a zenekart szerető zöm.

Rádiósiratás ürügyén

A Morning show műsorvezetői

Kies kis hazánkban, a rendszerváltás után huszonhét évvel megtörtént az a csúfság, hogy csak a Magyar Rádiónak maradtak országos csatornái.

Szellemi elhülyítés

Lassan már beszélgetni is elfelejtünk

Világszerte, így hazánkban is kiveszőben az érték, a míves kulturális élet és termék. Tért nyer a felületesség, a középszer, a minimális műveltség verbális feltupírozása, amely az első komolyabb megmérettetésen túlfújt lufiként durran szét.

Hétvége, többnyire rossz élményekkel

Elképesztő látvány

Az élet úgy szép, ha zajlik. Az emberiség állandóan tesz a folyamatos zajlásért. A földi halandók nem minden esetben a jót cselekszik, sőt, ártó szándékkal is tesznek, miközben saját boldogulásukat, boldogságukat keresik.

Nehéz az edzők sorsa

Loki edzés

Nem leányálom labdarúgó edzőknek lenni. Még akkor sem, ha csapataik jól teljesítenek, mert egy átmeneti hullámvölgy esetén már könnyen útilaput köthetnek a talpuk alá.

A Lokinál beragadt a fék

A pontes portugálul hidakat jelent. De vajon honnan hová?

Az istennek nem indul a Loki. Erőlködnek, próbálkoznak, vezért váltanak, de a Loki csak vesztegel. Nincs gőz a kazánban vagy áram a vezetékben, ami végre előre mozdítaná.

Pont ezt nem akarjuk

Elnyomásban a Loki

A siker sztori folytatódik. Legalábbis Leonel Pontes szerint. A hétközi győri blama után a Fradi meccset követően is elismerően nyilatkozott a fiúkról.

Aludtunk rá néhányat

Mire képesek?

A magyar labdarúgó válogatott megkezdte világbajnoki selejtező mérkőzéseit. Az elő meccsen 0:0-ás döntetlent játszott a Feröer-szigetek együttesével.

Loki: Pont ezt akartuk

Szétesik a Loki?

Végre! Elkezdődött a takarítás a Lokinál. Még igazán nem tudható, hogy az új bejárónő megtalál-e minden szemetet, de tény, egy alapos szellőztetés nem árt a garnitúrák környékén.

A jól fizető posvány

A magyar válogatott

Csekély egy hónap elég volt Eb eufóriánk alapos lohadásához. Franciaországban a magyar labdarúgó válogatott derekasan helyt állt. A nemzeti tizenegyet felkészítő stáb büszkén bizonygatta, csapatunk főleg a hazai bajnokságban edződött focistákra épült. Ezek a fiúk és társaik azóta visszasüllyedtek a több évtizedes posványba.

Oldalak