Kiváló játékkal győzte le Szerbiát a magyar női kézilabda-válogatott március 20-án, ami egyben azt is jelenti, hogy a 2008-as pekingi játékok után ismét ott lehet az olimpián.
Tizenhárom esztendő távlatából talán nem meglepő, hogy a kínai fővárosban negyedik helyen záró magyar csapatból egyedül Tomori Zsuzsanna maradt hírmondónak, és a most csatába vonuló keret zöme még tízes évei elején járt akkoriban. Most azonban övék volt a felelősség, és már az első percekben világossá vált, hogy ezúttal nem teherként nehezedik a vállukra.
Az alaphangot Bíró Blanka védései adták meg, elöl pedig Kovacsics Anikó és Szöllősi-Zácsik Szandra szórta a gólokat. A szerbek persze nem arról híresek, hogy beletörődnek helyzetükbe, ennek megfelelően néhány perc és pár magyar hiba elegendő volt ahhoz, hogy rendezzék soraikat. Idegességük ugyanakkor mindvégig tapintható volt, ezzel szemben a magyar csapatban rendre akadt egy csipetnyi plusz, amely elvette az egyenlítés esélyét a riválistól. Kovacsics és Szöllősi-Zácsik ihletett formája mellé többen is csatlakoztak, megágyazva a kifejezetten kellemes és megnyugtató félidei előnynek (16-12).
Annál pedig sokkal jobban vágytak erre az olimpiára a magyar lányok, minthogy a különbség tudatában kiengedjenek, és reményt pumpáljanak az egyre bátortalanabb, erejében és hitében is látványosan megfogyatkozó szerb együttesbe. A gólvonalon Bíró Blanka szállította a bravúrokat, míg az ellenfél kapujánál Szöllősi-Zácsik tüzelt fáradhatatlan erővel és pontossággal. Negyedórával a vége előtt Schatzl Nadine kínai figura végén bizonyult eredményesnek, ezzel meghúzva azt a lélektani határt, amely eltörölhetetlenné tette a gárdák közti pillanatnyi különbséget. Cvijicék csak kínlódtak, ezzel szemben Háfráék széles és önfeledt mosolyok kíséretében, egyre fesztelenebb akciókkal törtek kapura. Az utolsó találatot épp a ferencvárosiak jobbkezese vágta be egy bámulatos figura végén (31-23).
Megszenvedtük, megböjtöltük a diadalt, de a magyar női kézilabda-válogatott végre igazolta erejét és a benne halmozódó páratlan tehetséget. Mindeközben persze nem szabad figyelmen kívül hagyni és elfeledni, hogy a kvótáról döntő két selejtező könnyedsége nem tükrözte hűen azt a gyötrelmes küzdelemmel és fájdalmas bukásokkal keresztezett menetelést, amely Tokióig vezetett. Mert bizony a lányok egy némely ponton kimondottan járhatatlannak, kilátástalannak hitt út végén léptek ki árnyékukból. Azzal, hogy végre valódi erőt, kohéziót, rátermettséget mutattak, kiváló alapot teremtettek arra, hogy a gyötrelmes küzdelmet és fájdalmas kudarcokat végérvényesen maguk mögött hagyva megnyissanak egy minden szempontból dicsőségesebb, örömtelibb fejezetet. Akár már nyáron Tokióban.
SZERBIA-MAGYARORSZÁG 23-31 (12-16)
Győr, játékvezetők: Bonaventura, Bonaventura.
Szerbia: Radosavljevic, Tomasevic (kapusok), Cvijic 3, Dmitrovic 6, Kovacevic 2, Krpez 3, Lavko 1, Liscevic 2, Nikolic, Pop-Lazic 2, Radojevic, Radojevic, Risovic, Stevin, Stoiljkovic 1, Trifunovic 3 (2). Edző: Sinisa Dukic.
Magyarország: Bíró, Janurik (kapusok), Csiszár-Szekeres, Háfra 2, Helembai 1, Kisfaludy 1, Kiss 1, Klujber 1 (1), Kovács, Kovacsics 6, Lukács 4, Márton 3, Schatzl 4, Szöllősi-Zácsik 7, Szucsánszki 1, Tomori. Edző: Elek Gábor.
Tóth Sándor
Új hozzászólás