A választási rendszer módosításáról dönthetnek

Budapest, 2014. június 9., hétfő (MTI) - Kétnapos üléssel folytatja munkáját az Országgyűlés a héten, a képviselők először tehetnek fel kérdéseket a harmadik Orbán-kormány tagjaihoz, továbbá dönthetnek az önkormányzati választási rendszer átalakításáról.

A Ház ülése pünkösd miatt kedden 13 órakor kezdődik. A napirend előtti felszólalásokat megelőzően Szelényi Zsuzsanna, az Együtt-PM politikusa veheti át a Bajnai Gordon volt kormányfő által visszaadott független parlamenti mandátumot. Az ellenzéki szövetség vezetője már az Országgyűlésbe kerülése után jelezte, hogy választási indulása ellenére sem ül be a parlamenti patkóba, Szigetvári Viktor, az Együtt-PM társelnöke pedig később arról számolt be, hogy Bajnai Gordon háttérbe vonul, és nem kíván mindennapi szinten részt venni a párt irányításában.

A napirend előtti felszólalásokat követően az új kabinetnek szóló első azonnali kérdések és kérdések hangozhatnak el, az interpellációkra azonban még várni kell a házelnök előzetes napirendi javaslata alapján.

Az Országgyűlés keddi határozathozatalai közben elfogadhatja azt a kormánypárti javaslatot amely értelmében a fővárosi közgyűlésnek a főpolgármester mellett a 23 kerületi polgármester és a kompenzációs listáról bekerült kilenc képviselő lesz a tagja. A Fidesz kezdeményezésében enyhítené az önkormányzati képviselőkre vonatkozó összeférhetetlenségi szabályokon, és az önkormányzati voksoláson is bevezetné a többes ajánlás rendszerét.

Szerdán egyebek mellett a sport- és adótörvények kormánypárti módosítási szándékáról tárgyalhat a parlament.

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.