Választás 2014 - A turisztika, a szórakoztatóipar: Együtt 2014 Párt

Budapest, 2014. március 17., hétfő (MTI) - A turisztika, a szórakoztatóipar, a kulturális szolgáltatások fejlesztésével lehetne többletbevételeket teremteni az Együtt 2014 Párt szerint, a szervezet elnöke erről hétfőn, a Kossuth Rádió országos listát állító szervezeteket bemutató műsorsorozatában beszélt.

Tiner György szavai szerint a külföldi fizetőképes vendégekre építenének, az ágazat bevételeinek megduplázását szeretnék, de konkrét összeget nem tudott mondani.

Egyik konkrét javaslatukként említette „a napcserét” a közigazgatásban: ha rajtuk múlna, nem pénteken lenne rövidebb a munkaidő, hanem hétfőn, amikor is délben kezdődne a munkanap, így eggyel több este maradna a szórakozásra, a családra, a kultúrára munkaidő-veszteség nélkül.

Az elnök elmondta, hogy 2000 óta politizál; az MSZP XII. kerületi szervezetében kezdte, az Együtt 2014-et 2012 novemberében alapította, és nem tagja a baloldali összefogásnak. Arra a kérdésre, hogy baloldalinak tartja-e magát, azt közölte, a problémákra szeretnének megoldásokat találni ideológiáktól függetlenül.

Arra felvetésre, miszerint Szigetvári Viktor, az Együtt-PM szövetség társelnöke korábban azt mondta, hogy a Széll Kálmán téren összefutott Tiner Györggyel, aki közölte, hogy százezer euróért (több mint 31 millió forintért) visszalép a pártja, mire Szigetvári „kiröhögte”, az Együtt 2014 Párt elnöke azt mondta: ezt már többször cáfolta és a jogászaik már lépéseket tettek az ügyben.

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.