Választás 2014 - Szili: civil demokráciát

Miskolc, 2014. február 21., péntek (MTI) - A Közösség a Társadalmi Igazságosságért Néppárt (KTI) párturalom helyett civil demokráciát szeretne Magyarországon - mondta Szili Katalin, a szervezet elnöke pénteki miskolci sajtótájékoztatóján.

Az Országgyűlés volt elnöke a KTI-re utalva úgy fogalmazott: miután a civileknek nincs arra lehetőségük, hogy parlamenti választáson megmérettessék magukat, „így nyilvánvalóan” hozták létre ezt a politikai erőt. Hozzátette: legfontosabb céljuk egy civil demokrácia megteremtése, és a méltó emberi élet biztosítása.

Azt mondta: képviselőjelöltjeik „hús-vér valóságban” ismerik és élik meg a hétköznapok problémáit; az egyik legfontosabb cél, hogy azokat a rendszerkorrekciós lépéseket megtegyék, amelyek elvezethetnek oda, hogy mindazoknak, akik a létminimum alatt élnek, biztosítsák a megélhetést és méltó emberi életet.

Ma a társadalomnak pártpolitikától függetlenül kell megtalálnia azt a megoldást, amely ezt a helyzetet enyhíti - közölte. Fontosnak tartják mindazon intézményeket, amelyek a civileknek biztosítják a részvételt a társadalmi párbeszédben.

Szólt arról is, hogy a KTI jelöltjei az aláírásgyűjtés során mélyszegénységben élőkkel találkoznak, van olyan többgyermekes család, ahol „zsíros kenyér a napi betevő”, ez „mindannyiunk számára kifejezi azt, hogy ezen a szociális helyzeten változtatni kell”.

A KTI tízpontos programjára utalva Szili Katalin elmondta: kétkamarás parlamentet tartanának szükségesnek, a második, modern, korszerű kamara azt biztosítaná, hogy a civilek, egyházak, érdekképviseletek, önkormányzati szövetségek képviselői megszólalhassanak.

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.