Választás 2014 - Orbán Viktor: győztünk!

Budapest, 2014. április 6., vasárnap (MTI) – „Kellő alázattal és méltósággal, ahogy illik hozzánk, mondjuk ki, minden kétely és bizonytalanság eloszlott: győztünk!” - jelentette ki Orbán Viktor vasárnap késő este Budapesten, a Fidesz-KDNP eredményváró rendezvényén. Azt ígérte, azért fog dolgozni, hogy Magyarország „nagyszerű hely” legyen.

A miniszterelnök, a Fidesz elnöke azt mondta, a Fidesz-KDNP olyan átütő erejű győzelmet aratott, amelynek jelentőségét ma még fel sem lehet mérni.

A Fidesz-KDNP európai rekordot ért el, az európai pártok közül a legnagyobb arányú támogatást érte el. Magyarország ma a legegységesebb nemzet Európában - hangoztatta Orbán Viktor a IX. kerületi Bálna előtti téren, amelyet betöltött az ünneplő szimpatizánsok tömege.

Orbán Viktor szavai szerint a magyarok „jól hallhatóan” kimondták, olyan hely újra az ország, ahol érdemes élni, dolgozni, családot alapítani, és az elmúlt négy év vitáit a választók most egyértelműen lezárták. Megerősítették a munkahelyteremtés, a családtámogatás, a nemzeti függetlenség politikáját.

Emellett a választók két dologra mondtak nemet: a gyűlölködésre és az Európai Unióból való kilépésre - folytatta Orbán Viktor, rögzítve: a választók megerősítették, hogy az országnak az unióban van a helye, de csak akkor, ha erős nemzeti kormánya van.

Orbán Viktor köszönetet mondott a választópolgároknak, hogy elmentek választani és ezzel kiálltak a demokrácia mellett. Köszönetet mondott továbbá a kitartásért, és elkötelezettségért azoknak, akik a Fidesz-KDNP jelöltjeire, listájára szavaztak és köszönetet mondott a „bajtársaknak”, valamint a családtagoknak is.

Elmondta, büszke arra, hogy megbízást kapott a munka folytatására és ígéretet tett arra: minden nap azért fog dolgozni, hogy az ország „nagyszerű hely” legyen.

„Új és nagyszerű korszak kapujában állunk mindannyian, arra hívom Magyarország polgárait: lépjünk be ebbe az új és nagyszerű korszakba együtt” - mondta Orbán Viktor. Csak együtt juthattunk el idáig, és csak együtt lehetünk újra sikeresek és tehetjük ismét naggyá Magyarországot - tette hozzá.

Orbán Viktor beszédét azzal zárta: miután győztek, még többet dolgozhatnak, de tudják, hogy van erejük, hogy a munkát elvégezzék.

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.