Választás 2014 - MCP: szegénypárti politikára van szükség

Budapest, 2014. március 19., szerda (MTI) - A jobb- és a baloldal egyaránt a jómódúak érdekeit képviseli, a cigányságnak pedig szegénypárti politikára, értékrendre van szüksége - jelentette ki a Magyarországi Cigány Párt listavezetője szerdán, a Kossuth Rádió országos listát állító szervezeteket bemutató műsorsorozatában.

Horváth Aladár közölte, hogy a kapitalista rendszer kiszelektálta, elkülönítette a legszegényebbeket, ezért cigány politikusként minden lehetőséget meg kell ragadnia egy elnyomott nép képviseletére.

Kijelentette: azonnal intézkedés szükséges, a gyerekek, a fiatalok és a várandós nők éhezésének felszámolása érdekében.

Úgy vélekedett: 18-20 milliárd forint elég volna ahhoz, hogy napi háromszor ételhez jusson a jelenleg éhező 300 ezer gyerek. Ennek forrása például előteremthető lenne egy többkulcsos, nem a gazdagabbaknak kedvező személyijövedelemadó-rendszer bevezetésével.

Ugyancsak fontosnak tartják, hogy a „kényszerközmunka” helyett értelmes tevékenységet finanszírozzon az állam. Annál is inkább, mivel félmillió cigány ember munkájának adója fedezné 250 ezer nyugdíjas jövedelmét - mondta Horváth Aladár.

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.