Választás 2014 – LMP a helyi kiskirályokról

Budapest, 2014. április 3., csütörtök (MTI) - Az LMP szerint a következő kormányoknak felelősebben kell gondolkodniuk a kistelepülésen élőkről és meg kell fékezniük a helyi nagygazdálkodók túlkapásait.

Erről Lengyel Szilvia beszélt az ellenzéki párt csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatóján.

Drámainak nevezte a munkanélküliséget és azt mondta, a „döntéshozók félrenézése” miatt az utóbbi években egyre nőtt a falvakban élők kiszolgáltatottsága, a „helyi kiskirályok” sokszor nemcsak a földterületeket, hanem a helyi közhatalmat is birtokolják, a falvakban pedig a „hallgatás törvénye uralkodik”, ugyanis az emberek kiszolgáltatottak és félnek. Lengyel Szilvia szerint mindez az elmúlt 24 év kormányainak tevékenysége nyomán alakult ki.

Gál Ferenc, az LMP Somogy megye 4. számú választókerületében induló jelöltje - konkrét eset említése nélkül - arról beszélt, a földpályázatokon több tízmilliós kenőpénz fejében lehet állami földhöz jutni.

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.