Választás 2014 - "Kormányfőjelölti vitát" tartott budapesti kampányzáróján a Jobbik

Budapest, 2014. április 4., péntek (MTI) - A Jobbik által kezdeményezett, de létre nem jött miniszterelnök-jelölti vitát pótolandó tartotta meg budapesti kampányzáró rendezvényét az ellenzéki párt pénteken. Vona Gábor, a Jobbik elnöke úgy ismertette pártja programját, mintha Orbán Viktor miniszterelnökkel vitatná meg.

A Fővárosi Művelődési Központ színpadán két pulpitus állt. Az egyiken a Csak a nemzet felirat szerepelt - itt állt Vona Gábor -, a másodikon a Csak a Fidesz felirat szerepelt, mögötte egy tévéképernyőn Orbán Viktort ábrázoló kép volt látható, az egyes témáknál pedig a miniszterelnök felszólalásaiból, beszédeiből vetítettek részleteket.

Arra a kérdésre, van-e programja a Fidesznek, Orbán Viktortól azt idézték: "a mi programunk egyetlen szóban foglalható össze, folytatjuk, szerényebben megfogalmazva, folytatni szeretnénk". Erre Vona Gábor úgy reagált, nem érthető, mit jelent a folytatjuk szó.   Több trafikot, földet? - kérdezte. 

Vona Gábor a legsúlyosabb problémának az elvándorlást nevezte, de súlyosnak mondta a nemzeti vagyon eltűnését és a devizahitel-válságot is.    Ha munka van, minden van, ha nincs munka, nincs semmi, és mivel Magyarországon nincs munka, nincs is semmi - jelentette ki. A devizahitelesekről úgy fogalmazott: a probléma minden terhét a bankokra kell hárítani.

Vona Gábor csendőrséget ígért, a lopásoknál a szabálysértési értékhatár csökkentését és szigorúbb törvényeket. Szerinte "vérnarancs" oligarchák is vannak, akik mindkét pályán játszanak, és elszámoltatást sürgetett.  Végül azt mondta, az államigazgatásban vagy az egyetemeken "alvóügynökök" sokasága várja, hogy a Jobbik kormányra kerüljön.

 

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.