Választás 2014 - A Jobbik vitára várja Orbán Viktort

Budapest, 2014. március 20., csütörtök (MTI) - Nyolc témát jelölt ki Vona Gábor, a Jobbik elnöke, amelyekről vitázna Orbán Viktor miniszterelnökkel.

Az ellenzéki pártelnök kifejtette: továbbra is biztos benne, hogy április 4-én lesz miniszterelnök-jelölti vita közte és a jelenlegi kormányfő között. Kiemelte: a Fidesz Mesterházy Attila kihívását egyértelműen elutasította, míg a Jobbikét nem, Selmeczi Gabriella, a Fidesz szóvivője pedig azt mondta, hogy Orbán Viktor nem fog semmiféle vitától elmenekülni, megijedni.

Vona Gábor az ország és a társadalom adósságát, a munkahelyteremtést, a kivándorlás ügyét, a nyugdíjrendszer hosszú távú biztonságát, az egészségügyi rendszer stabilitását, az oktatáspolitika jövőjét, a közbiztonságot, valamint az elszámoltatást venné sorra.

A Jobbik elnöke beszélt arról is: úgy tűnik, a Hit Gyülekezete „mint valamifajta kovász” fogja össze a Fideszt és az MSZP-t a Jobbiktól való „rettegésben”. Szavai szerint nemrég Orbán Viktor egyik főtanácsadója beszélt arról, hogy a Fidesz és az MSZP csak riválisok, a közös ellenség a Jobbik, akivel szemben össze kell fogni. Erre „rímelt” a Hit Gyülekezetéhez közel álló Kulifai Máté nyilatkozata, aki a Jobbik ellen szerveződő Facebook-csoport tagjaként elárulta, hogy fideszes, MSZP-s és DK-s aktivistáik is vannak - tette hozzá a pártelnök. Kitért arra is: tegnapelőtt Gyöngyösön - ahol egyéni jelöltként indul - Szlazsánszky Ferenc, atv.hu főszerkesztője egy kérdésre mondta azt, hogy ha a Jobbik jól szerepel a választáson, akkor egy MSZP-Fidesz nagykoalíciót tart jó megoldásnak a visszaszorítására.

Vona Gábor szólt arról: ma Magyarországon egy olyan párt van, amelynek óriásplakátjait rendszeresen és szervezetten rongálják, ezért „kezd összeállni a kép”.

A Jobbik elnöke érdekesnek nevezte, hogy az állam és az egyház kapcsolatát illetően rendszeresen aggódók feltűnően csendben vannak, s a Hit Gyülekezetének direkt pártpolitikai kampánya nem sérti az érzékenységüket. A szervezet vezetőjének azt üzente: gondolkozzon el, mennyire Jézus Krisztushoz méltó a gyűlöletkeltés, a plakátrongálás és az érdemi vita helyetti rágalmazás.

Mint mondta: pártja ezután is a programjára koncentrál, s arra kéri a Fideszt és az MSZP-t, hogy ők is tegyenek le programot.

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.