Választás 2014 - Ellenzéki összefogás az új lakcímesekről

Budapest, 2014. április 3., csütörtök (MTI) - Az ötpárti ellenzéki szövetség csütörtökön felszólította Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi minisztert, utasítsa a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalát (KEKKH), hogy vizsgálja felül azoknak a választópolgároknak az adatait, akik az elmúlt hónapokban új állandó lakóhelyre jelentkeztek be.

Tóbiás József MSZP-frakcióvezető-helyettes sajtótájékoztatóján elmondta: péntekre tárgyalást kezdeményeznek erről Navracsics Tiborral. Céljuk, hogy a vizsgálatot azokban a választókerületekben folytassák le, ahol - az országos tendenciával ellentétben - nőtt a szavazópolgárok száma az utóbbi hónapokban.

A szocialista politikus rámutatott: miután az elmúlt napokban felhívták a figyelmet arra, hogy Zuglóban az új bejelentkezők miatt több százzal nőtt az állandó lakóhellyel rendelkezők száma, március 30. és április 2. között 240-nel csökkent ez a szám. Ennek alátámasztására idézte a budapesti 8-as (zuglói) választókerület választási bizottságának csütörtöki üléséről készült jegyzőkönyvet, ahol elhangzott: március 30-án 80 215 volt a választásra jogosultak száma, három nappal később viszont már csak 79 975.

Az ellenzéki szövetség újólag sürgette, hogy a választások napján ne tartsanak nyitva az okmányirodák. Baja Ferenc szocialista kampányfőnök-helyettes elmondta: ezt a kérésüket Pálffy Ilona, a Nemzeti Választási Iroda (NVI) vezetője továbbította Navracsics Tibornak, azt kérve, fontolja meg a javaslatot.

Kevéssel a sajtótájékoztató vége után a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium azt közöle az MTI-vel: a miniszter az NVI elnökének megkeresése alapján úgy döntött, hogy az országgyűlési választás napján az okmányirodák nem tartanak nyitva.

Baja Ferenc arról is beszámolt: az NVI csütörtökön kezdeményezésére bemutatta azt a dokumentációt, amely igazolhatja a választási informatikai rendszer megfelelő működését. Ezt az ellenzéki szövetség szakértői jelenleg is vizsgálják.

Szigetvári Viktor, az Együtt-PM társelnöke arról beszélt, hogy az ellenzéki összefogás demokráciavonalat működtet a választás napján, ide várják a visszaélések gyanújáról szóló állampolgári bejelentéseket.

Emellett - közölte - az új lakcímre bejelentkezőkkel kapcsolatos aggályaikról az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) megfigyelőit folyamatosan tájékoztatják, és átfogó jelentést is készítenek erről.

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.