Választás 2014 - DK: A Fidesz „importszavazókra gyúr”

Budapest, 2014. március 31., hétfő (MTI) - A DK azt követeli Navracsics Tibor közigazgatási minisztertől, hogy naponta adjon tájékoztatást az egyes választókerületekben új lakcímet létesítők számáról, szerintük ugyanis a Fidesz a választás napjára szavazókat akar „importálni”.

Molnár Csaba, a Demokratikus Koalíció ügyvezető alelnöke hétfőn közleményt juttatott el az MTI-hez, amelyben azt írta: az okmányirodák meghosszabbított nyitva tartással és vasárnap is fogadnak ügyfeleket, hogy a magyarországi lakcímmel nem rendelkező határon túli magyar állampolgárok akár a választás napján is létesíthessenek hazai lakcímet.

Hozzátette: ők így nemcsak levélben szavazhatnak a listára, hanem a szoros eredményt ígérő választókerületekbe bejelentkezve a Fidesz javára billenthetik az ottani eredményt.

A DK tiltakozik a választás fideszes „meghekkelése ellen” - írta, amelyet a kormánypárt újabb pánikreakciójának ítélt.

„A kormánypártok annyira félnek a választás várható eredményétől, hogy ilyen és ehhez hasonló pitiáner, törvényesített csalásokkal igyekeznek a maguk javára fordítani az eredményt” - fogalmazott.

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.