Ünnepi verset írt a debreceni vállalkozó

Ne csak emlékezzünk...

Hamarosan megjelenik a művészetekért rajongó debreceni édességgyáros, Felföldi József legújabb verses kötete. Az elsőt 1970-ben adta ki magán kiadásban.  Lektora, az akkor Nagykállóban élő Ratkó József volt.

A legújabb összeállításból CD is készül, ennek felvételei  a napokban zajlanak, többek között a Csokonai Nemzeti Színház művészének közreműködésével.

Felföldi Józsefet megihlette legnagyobb nemzeti ünnepünk.  Ő maga úgy fogalmazott, hogy talán Petőfi is ezt üzenné a mai magyarságnak.

 

Felföldi József

Március 15-re

 

Magyarországból lett nyolc ország,

megözvegyült, könnyező mennyország.

Nem kell nekem piros - fehér - zöld virágból koszorút kötni,

a szobrom elé  térdre hullni, a bánatban leborulni.

 

Rajtatok van ezer átok,

én most Istenhez felkiáltok:

fényét vesse rátok! 

A világon minden magyar szíve összenő, 

Porszemeiből szikla nő. 

 

El nem fújja azt csalfa szellő, 

Ma minden magyar egy erő, s  így a haza nagyra nő. 

Vigadjon bennetek gazdag jövendő,  mert a magyar föld nem temető!

 

A vers meghallgatható Garay Nagy Tamás színművész, a Debreceni Csokonai Nemzeti Színház művésze eőadásában: ITT

 

 

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.