Ünnep, virág, videó

Hagyományos tüzijáték

Már hetekkel óta rossz előérzete volt Réz Szilárdnak az idei virágkarnevált illetően. Amióta ugyanis a család összenélkülözte a videókamerát, érezte, megpecsételődött a sorsa.

Mindig és mindenütt videóznia kell! Balsejtelme nem bizonyult alaptalannak: egy reggel felesége azt mondja neki, az agyonhajszolt családapának, hogy vegye videóra a virágkarnevált, ha már Emese is és Álmoska is ott lesz a felvonuló csoportok valamelyikében.

Melyikében? - kérdezte mogorván Réz Szilárd? Tudja az isten - válaszolta Rézné -, ismered a gyerekeid közlékenységét. Majd csak meglátod őket és közben felveheted az egész menetet. Így is lett.

A csoportok gyülekezőhelyétől elég messze sikerült leparkolnia, mire onnan elérte az útvonalat, olyan éhség jött rá, hogy megette a túlélő szendvicset, amit a felsége csomagolt számára végelgyengülés esetére. Feltételezése azért volt a gyerekeit illetően: Álmoska valószínűleg tamburmajor valamelyik mazsorett csoportban, mert inkább lánynak öltözik, csak dirigálhasson és akaratát rákényszerítse a környezetére, Emese pedig egyik kocsin heverészik virágok között, mert olyan lusta, mint szegény anyósa volt. Nyugodjon békében.

De már indultak is! Mire azt kiáltotta volna, hogy Álmoska, vagy Emese, már rádőlt egy reklámtábla, meglökte egy behemót táncos,  oldalba vágták a nagydobbal, egy pöttöm zenész meg arról panaszkodott neki, hogy megfújták a pozanját. Nem úgy, hanem tényleg. Az oszlop azonban haladt. A nézők néztek, a zsűri ámult és bámult. Csak neki, Réz Szilárdnak nem jutott egy talpalatnyi hely, hogy megvethesse a lábát a kamerájával.

A japánból jött Ma Mia Pia nevű csoport nagy komolyan lépkedett összefont karokkal és húsz 40-50 méterenként meghajoltak a négy égtáj felé. Ezeken a helyeken remélték, hogy rizspálinkát mérnek a tömeg háta mögött.

A Hajdú-bihari Napló hagyományőrző csoportjának elejét a hátoldalakon szerepelt szexi hölgyek képezték, ők voltak a hagyomány, mögöttük az őrzők, kopaszon, fülbevalósan, feketében, nehogy a szatírok és pedofilek azt higgyék, hogy eljött  az  ő idejük.

A Loki kocsijának platóján óriási felvirágozott oklevél hirdette, hogy Torinót Hercegséggé  nyilvánították és virágzó futballisták kórusban virágdalokat énekeltek, hogy feljebb tornázzák az értéküket.

Az indiai együttes kígyói rá se rántottak a furulyaszóra, csak henyéltek a kosarak mélyén. Azt akarták, hogy Éva végre adjon nekik egy almát a tiltott fáról és már mennek is haza.

A  művelődési központ kocsiján egysejtűnek öltözött lányok lejtettek pletyka és nefelejcs díszítéssel az "Osztódással szaporodás" című  kompozícióban

A lappföldi fókavadászokat hatalmas jégtömb képviselte, tele jégvirágokkal. A fókavadászok ugyanis elmentek fókát vadászni, a fókák meg az egyik sörsátorban röhögtek rajtuk. A hab csak úgy rezgett a bajszukon.

Az önkormányzat versenykocsiján az Árpád tér majdani körforgalma volt virágból kirakva. Sokadszorra

De Álmoska és Emese sehol! Felismerhetően legalábbis nem. Réz Szilárd pedig már felvett mindent és mindenkit. A zsűrit, a műsorvezetőket, még a városi televíziósokat is, felmászott az oszlopokra, lebújt a csatornákba, hogy minél eredetibb képeket csináljon, de a gyerekeit nem látta egyik kompániában sem.

Helyettük üzbégek, vallonok, szingalézek, inkák és beduinok kerültek a kazettájára népük kultúrájával együtt. Meg az elmaradhatatlan zászlóforgatók az olaszországi szent-akárhonnan. Ezek talán már haza se mennek – gondolta Réz Szilárd -, letelepednek itt és egész évben a fesztivál napját várják, zászlóstul. Állítólag a zászlóikat  a szállásukra is magukkal viszik, elvégre mit kezdenének éjnek idején a rúdjuk nélkül.

Egyedül pápuákat nem hívtak, mert állítólag képesek rá, hogy ha lassú a menet, megeszik az előttük haladó csoportot.

Teljes volt a siker!

Réz Szilárd arra nem emlékezett, hogyan ért haza, de haza ért. Békésen szunyókált kedvenc foteljében, amikor gyerekeinek reklamációjára riadt.

Mi mért nem vagyunk rajta? - rikoltották egyszerre. - Biztosan rajta vagytok valahol - mormolta a családfő alig hallhatóan és aludt tovább. Csak este riadt föl, amikor kezdődött a tűzijáték…

Réti János

 

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.