Hazánkban hőségriadó van érvényben. Ki-ki másképp éli át a rekkenő meleget, ám a természet és talán az emberek többsége számára igen nagy gondot jelent a szélsőséges hőmérséklet és napsugárzás. Mindez pedig kellemetlen és kínos helyzeteket is szül – no, nem feltétlenül az izzadásra gondolok.
A napokban több ízben is panaszokat hallottam közvetlen környezetemből. Természetesen mindennemű neheztelést megértettem, hiszen a nagy meleget a legtöbb ember még a kellő védekezés ellenére is hajlamos igen nehezen tűrni. Ingerültté válunk, erősen szomjazunk, figyelmünk lankad vagy épp a volánnál történő koncentrációkészségünk is jelentősen csökken. Apropó, volán! Vagy nagybetűvel, mint Volán? Helyközi buszra szálltam, telefonomon érvényesítettem elektronikus bérletemet, majd a készülék képernyőjével előre szálltam fel, naivan gondolván, hogy legalább az utastérbe érkezés erejéig méltóztatik figyelni a tisztelt vezető. Nem így tett. Lehet, hogy a melegtől kalandozott el bágyadt figyelme, de, miután köszönésemre sem reagált, gondoltam, leülök. Mígnem egy érdes, arrogáns hang szólt utánam:
- Heló, heló, csak így? Aztán bérlet meg nincs…
Uralkodva magamon, higgadtan közöltem, hogy elnézést, mutattam. Majd telefonomat ismét elővettem, prezentáltam e-tikettemet, mire egy szintén frissen felszállt hölgy jelezte mögöttem, hogy valóban mutattam, csak a sofőr nem figyelt. „Jóvanna, üljenek le…!” – hangzott a barátságos jótanács.
Barátság, szeretet…milyen szép szavak, nemde? S, hol lehetne nagyobb megváltás a hűs levegő, mintsem például a Mindenható Isten házában, a templomban!? Érthető, persze, hogy korunk rohanó világában, az erkölcsi és morális sártengerben nehéz döntés, hogy vajon nyitva lehet-e hagyni egy-egy egyházi szentély kapuját. Megannyi templom ajtaja ugyanis zárva. A hívek pedig a szertartásokon kívül nem térhetnek be, s nem temetkezhetnek imáikba, fohászaikba, mindeközben menekülve néhány percre a kinti, szavannai állapotoktól. Ez a kérdés már a közösségi médiát is elérte, hiszen Debrecen több lakója is felháborodását fejezte ki, hogy a tisztelt hívek nem térhetnek be hűsölni, hiszen számos cívisvárosi egyházi épület zárva, amikor épp nincs istentisztelet. Nem vitatom, egyes felekezet templomai alapvetően is zártak, amikor az áhítatnak nem jön el az ideje, ez a hit és a történelmi meggyőződés, hagyományok kérdése. Mégis ismerjük a mondást: szükség törvényt bont. A keresztényi szeretetbe, szolidaritásba talán beleférne ily módon is menedéket nyújtani. Még, ha kisebb-nagyobb őrizettel is. Ez is segítség ugyanis, jótét, nem? Isten alighanem mindjárt meg is bocsátaná.
Barna Marci
Új hozzászólás