Ukrajna-tüntetés-erőszak

Áldozatok, lángok - fotó: mno.hu

Kijev, 2014. február 19., szerda (MTI) – Továbbra is elszántan kitartottak a hatalomváltást követelő tüntetők a kijevi Majdanon (Függetlenség terén) szerdán, egy nappal a Szovjetuniótól csaknem 23 éve függetlenné vált Ukrajna történelmének legvéresebb összecsapása után.

Az esti órákban helyszíni becslés szerint legalább tízezren gyűltek össze annak ellenére, hogy a hatóságok mindent elkövettek, hogy megnehezítsék az odajutást. A kijevi metró továbbra sem jár. A belváros utcáit közlekedési rendőrök a tér körül több kilométeres körívben lezárták a járműforgalom elől, még a tömegközlekedési eszközöket is elterelik. Azok, akik szerda este mindenáron a Majdanra akartak jutni, több kilométert gyalogolhattak az alig fagypont fölötti hidegben, szélben és szemerkélő esőben. 

A térre érkezve a barikádoknak csak egy részén volt már átjáró. A kormánynegyed felől, az Európai tér előtt és az Insztitutszka utca elején emelt, mintegy három méter magas barikádok lángokban álltak, hatalmas fekete füstöt bocsátva a magasba. Ez a térnek az a két oldala, ahonnan előző nap a rohamrendőrök megindultak szétoszlatni a tüntetést, miután a parlamentnél a tüntetők békésnek indult demonstrációja véres összecsapásba fordult az ott szolgálatot teljesítő rohamrendőrökkel. Arra még mindig nem derült fény, hogyan torkollott erőszakba a parlamenti ellenzék támogatására szervezett demonstráció: a tüntetők szerint a rendőrök, a rendőrök szerint viszont „a szélsőséges és radikális érzelmű” tüntetők kezdték az összecsapást. A tűz- és füstoszlopok mögött a belügyi egységek, köztük a Berkut rohamrendőri alakulat tagjai várakoztak újabb támadási parancsra. A barikádokon a tüntetőkből szerveződött önvédelmi egységek tagjai álltak őrt maszkokban, sisakokban és egyéb védőfelszerelésekben. Védősisak nélkül egyébként senkit sem engedtek a barikádra, mondván, hogy veszélyes. Időnként petárdákat, tűzijáték rakétákat robbantottak a barikád innenső oldalán a tüntetők, amire válaszul a rendvédelmiek időnként átdobtak egy-egy hang- és fénygránátot.

Ez leginkább az idegek harca volt.

Közben társaik serényen gyűjtögették zsákokba, és kupacokba hordták össze a barikádok mellé az utcaköveket. A téren és a környező utcákban már szinte minden járda kövét felszedték, így egyre távolabb kell menniük újabb kövekért. A barikádoknál kupacban autógumik álltak. Az égő gumiabroncsok ugyanis sűrű fekete füstöt bocsátanak ki, ami zavarja a rendvédelmiek tájékozódását. Közben a sátorvárosban folyamatosan gyártották a Molotov-koktélokat is.

A tüntetők nagy része a téren felállított színpad előtt tömörült. A sátraknál a tüzek körül melegedtek, étkeztek és beszélgettek a tüntetők. Feszültségnek nem volt nyoma rajtuk, mintha ez is csak olyan nap lett volna, mint a tavaly november vége óta tartó tüntetéssorozat bármelyike. A korábbinál több egészségügyi sátrat állítottak fel, amelyeket a külsejükre festett vöröskeresztről könnyen meg lehet ismerni. Bent gyógyszereket gyűjtenek, és osztanak a rászorulóknak.

Egy huszonéves egészségügyi önkéntes lány az MTI kijevi tudósítójának elmesélte, hogy minden nap a munkaideje lejárta után a Majdanra megy. Kedden a tüntetők elleni rendőri roham alatt is kint volt a téren, részt vett a sérültek mentésében és ellátásában válogatás nélkül. Hozzátette, hogy berkutosokat is elláttak. Egy barátnője közvetlenül mellette állt, amikor eltalálta valamilyen lövedék. Ennek ellenére szerdán is ott volt, és szavai szerint történjen bármi, a továbbiakban is ki fog menni elsősegélyt nyújtani a rászorulóknak.

Egy ötven körüli férfi, aki a nyugat-ukrajnai Hmelnickij megyéből érkezett, elmondta, hogy három gyermeke van, akik családjukkal Kijevben élnek. „A Majdan nem másokért, hanem önmagáért tüntet. Szüleinkért és gyermekeinkért, akiknek emberhez méltó életet akarunk teremteni, ha nem is azonnal, de belátható időn belül” - fogalmazott. Az egyébként vállalkozást vezető férfi csatlakozott a Majdan önvédelmi egységeihez. Kijelentette, hogy ő határozottan Ukrajna európai integrációját támogatja. Kitért arra, hogy több millió ukrán dolgozik már most az Európai Unió országaiban. Ha nem is keresnek ottani mércével sokat, annak egy részét hazaküldik családjuknak, mert Ukrajnában se munkabérből, sem vállalkozásból, pláne nyugdíjból nem lehet megélni. „Az oligarcháink dollármilliókat keresnek, mégsem ők, hanem az ukrán nép a legnagyobb befektető befizetett adóival ebben az országban” - jegyezte meg.

Kovács Andrea

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.