Még Lothar Mätthaus szövetségi kapitánysága idején, egykori csapattársa, Berti Vogts érdeklődött: - Hogy haladsz a magyarokkal?
Lothar savanyú képpel válaszolt: - Fejlődünk. Tegnap a bójákkal játszottunk egy edzőmeccset és csak 3:2-re kaptunk ki.
Akkori kapitányunk elfelejtette hozzátenni, hogy két bója is sérülten játszott. Az egyiknek a kúpját vágták le, a másik oldalán hatalmas horpadás éktelenkedett.
A poén a magyar–északír mérkőzés kapcsán merült fel a tudatalattiból. A bójáktől kikapni komoly égés. A szurkolók többsége mégis elégedetten dőlt hátra, mert hitték, hogy ennél lejjebb nincs a honi labdaterelgetésben. Innen csak felfelé ívelhet a nemzeti tizenegy teljesítménye. Hát, nem!
Az északi írek szerény helyezése a foci világranglistán, sejtetni engedi, hogy nem labdazsonglőrök csoportosulása. Tisztes, hajtós, iparos focit játszanak. Semmi sallang, semmi virtuozitás. Rúgd és fuss, a tizenhatos sarkáról pedig beívelni! Ennyi az északírek összes tudománya. Másodosztályban játszó félamatőrök, az angol bajnokságban egyáltalán nem meghatározó két focistával kiegészítve, röppentek hazánk kies fővárosába, hogy a vadiúj Fradi stadionban áldozati bárányként pályára lépve, minimális vereséggel megússzák a derbit. Legrózsásabb álmaikban sem vetődött fel egy győzelem lehetősége, aztán ők ámultak a legjobban, amikor megnyerték a meccset.
A honi alakulatról egyszerűen nem érdemes szólni, egyszerűen nincs mit. Korábban számtalanszor volt bírálat tárgya a magyar foci. Semmi nem változott. Azért a szurkoló nem gondolta, hogy a bójáknál gyengébb vendégektől is ki lehet kapni. Rettegve készül a Feröer-szigetek elleni válogatott mérkőzésre. A bálnavadászokból és halászokból verbuvált ellenfél esetében sem bízhatunk Dzsudzsákék győzelmében…, a románokat már meg sem említem, Bukarestben simán „kitömnek” minket. Sajnos, itt tartunk.
Pártunk és kormányunk nyakra-főre építtette a hazai stadionokat, ettől remélve a haza labdarúgásának fellendülését. Az arénák állnak, a fiúk sorra elbuknak. A mindenre megoldást tudó Orbán Viktornak végre nyilatkoznia kellene. Ő, mint a Felcsút volt igazolt játékosa, aki a magyar focit belülről ismeri, jóban van minden hazai foci főmuftival, hogyan képzelné el a labdarúgás megújulását. Mondja már meg végre a tutit! A nép szomjazza minden szavát. Hiába hangoztatja: „Magyarország jobban teljesít!” Ebbe beletartozna a foci is. Ahogy általában nem igaz a szlogen, még kevésbé igaz a hazai labdarúgásra, azaz ez ügyben is ideje megszólalnia az ország legelső fociimádójának.
Baj lehet a mentalitással is. Véletlen, hogy magyar csapatok az utolsó utáni percekben kapnak, sorsukat megpecsételő gólokat? Gondoljunk a Loki BATE Boriszov elleni, vagy a magyar válogatott vasárnapi meccsére. A magyar lasztiűzőknek hol járhat az esze a 92. percben? A pályán biztos nem. Talán a behűtött pezsgő márkáját próbálják kitalálni, vagy fülükben már cseng a pénztárkassza hangja, „lelki füleikkel” hallják az egymásnak koccanó eurók érces hangját, amelyeket a borzalmas teljesítmény ellenére is bezsebelhetnek? Aztán a kudarc okaként a balszerencsét, a csillagok kedvezőtlen állásását, az ellenfélnek kedvező bírót jelölik meg, hogy a találkozó előtt locsolták a füvet, a szurkolók nem kellő hévvel buzdították őket, a sajtó lekicsinylően írt eddigi teljesítményükről. Tehát mindenre fogják, csak saját, kifejezetten harmatos játékukra nem.
Előrelépés csak akkor lesz, ha a hazai labdarúgást űzők, a benne dolgozók felhagynak az áltatással, mások okolásával, bűnbakkereséssel, és végre legyőzik magukat, hogy tiszta lappal kezdhessék újra.
Somogyi Ferenc
Új hozzászólás