Továbbra is lendületben a Vasutas

Egyszerűen de eredményesen játszottak  Fotó: DVSC Kézilabda

A népligeti bravúr után nem sok ideje volt a pihenésre a DVSC-SCHAEFFLER kéziseinek, hiszen a bajnokság negyedik játéknapján Vácott játszottak rangadót Vantara-Kelemen Éváék.

Amolyan négypontos derbinek ígérkezett a kiruccanás, hiszen a hasonló szemléletmódon építkező hazaiak azonos célokkal vágtak neki az idei kiírásnak. S az már most egyértelműnek tűnik, hogy Szilágyi Zoltán gárdája lesz a DVSC egyik legfőbb riválisa a nemzetközi kupát érő helyekért folytatott versengésben.

A találkozót a több korosztályos válogatott játékossal felálló váciak kezdték élesebben, ám Jeca Despotovic gólképes játékának, valamint Bulath Anita kifogástalan szervezőmunkájának köszönhetően fordított a Vasutas, és egy 7-0-ás rohammal alaposan meglépett ellenfelétől (2-7).

Vendégoldalon remek napot fogott ki Varsányi Nóra is, aki mindhárom adódó lehetőségét értékesítette, a védekezésben hagyományosan jól teljesítő Bordás Réka pedig ezúttal az ellenfél kapuja előtt is többször villant. Vámos Petra épp a mérkőzés napján ünnepelte tizenkilencedik születésnapját, és természetesen ezúttal is megkapta a bizalmat mesterétől. Gólt ugyan nem szerzett, ám több büntetőt kiharcolt, és energikus játékával folyamatos veszélyben tartotta a váci kaput.

Kácsor Gréta vezérletével a szünetig ugyan közelebb zárkóztak a vendéglátók, utolérni nem tudták Köstner Vilmos tanítványait (14-16).

Nem úgy a folytatásban, amikor is a Lakatos-Diószegi páros váltott ritmust: felváltva dobálták a gólokat, melynek eredményeképp a 37. percben már ők vezettek (19-18). Örömük azonban nem tartott sokáig, hiszen a világbajnok kapuvédő, Barbara Arenhart továbbra sem tudott megbirkózni Bulath Anita fineszes löketeivel: a sokadik virágzását élő karmester néhány perc leforgása alatt hármat rámolt be a brazil portásnak, kettőt akcióból, egyet büntetőből.

Fontos gólokat jegyzett a debreceni „cséká”, Vantara-Kelemen is: egyszer a falból fordult be, máskor a sarokból indulva lőtte ki a hosszú felsőt, negyedik találatát pedig egy már-már védjegyévé váló cunderrel szerezte meg. S ahogy az lenni szokott, Szabó Dorci is hozzátette a magáét, amikor a remeklő Triffa helyén megkapta a lehetőséget egy hetes (kivédése) erejéig.

Jó úton haladt hát a Vasutas, bár a szimpatikus váciak egy pillanatra sem adták fel. A küzdelem intenzitását jól tükrözte az a jelenet, amikor a magyar junior válogatott sikereiért hosszú esztendők óta vállvetve küzdő Arany Rebeka és Kácsor Gréta ütközött egymással. Az eset után a hazaiak fejpántos lövője felsegítette volna a debreceniek balkezesét, ám Rebi épp nem volt békülős kedvében, pár szót oda is szólt ellenfelének. Kétségünk ne legyen, a találkozót követően a sportág két kivételes reménysége mosolyogva borított fátylat az esetre, no de ismerjük a passzust, miszerint a pályán nincs barátság.

Apropó Arany Rebeka! Az ifjú szélső a hajrában a saját térfeléről talált be az üresen maradt hazai kapuba. Ekkorra már el is dőlt a pontok sorsa, mert bár a maradék időben becsúszott pár hiba debreceni részről, Hámori kiállítása végleg lezárta az összecsapást.

Négygólos, 30-26-os Loki-győzelem lett a vége. Köstner Vilmos csapata újabb nagyszerű sikerével továbbra is veretlen, és a tabella második helyéről várhatja a szerdai, Békéscsaba elleni keleti derbit!

VÁCI NKSE–DVSC SCHAEFFLER 26-30 (14-16)

Vác, játékvezetők: Felhő, Öcsi.

VÁC: Arenhart, Bukovszky, Hadfi (kapusok), Diószegi 3, Hámori 1, Helembai 2, Kácsor 7 (2), Káldy, Kovács, Kuczora 1, Lakatos 9 (4), Paróczy 1, Radosavljevic 1, Szabó 1, Szeberényi, Szondi. Edző: Szilágyi Zoltán.

DVSC: Oguntoye, Szabó D., Triffa (kapusok), Arany 1, Bordás 5, Bulath 7 (3), Despotovic 6, Karnik, Karsten, Kovács A. 4 (1), Petrus, Poczetnyik, Tóvizi, Vámos, Vantara-Kelemen 4, Varsányi 3. Edző: Köstner Vilmos.

Tóth Sándor

 

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.