Tovább, tovább!

A magyar válogatott

Javában zajlik a női kézilabda világbajnokság. Magyarország válogatottja két csoportkörbeli győzelemmel a középdöntőben folytatja szereplését. Ez a vb azonban egy kicsit több kérdést vet fel az eddigieknél.

Immár 32 ország csapatával zajlik a megmérettetés Spanyolországban. Ez, az elmúlt eseményhez képest történt létszámbővítés azonban óhatatlanul megbosszulta magát, és rácáfolt az IHF döntésére, miszerint a létszámnöveléssel majd több, izgalmasabb mérkőzéssel gazdagodhat a kézilabdavilág. Nem így lett. A gigászok könnyedén vették az új, kiscsapatok jelentette akadályt, helyenként pedig nemhogy izgalmas, de az egyes klasszisjátékosoktól tapasztalt „félgőzös” produkció inkább már-már unalmassá vált. Elég például Norvégia Irán elleni találkozójára gondolni. No, persze, meg kell hagyni, ezek a meccsek tudnak meglepetéssel is szolgálni - esetenként. Fatemeh Halili, a perzsák kapusa ugyanis alighanem élete legemlékezetesebb összecsapásán lépett pályára, Kristiansenék ellen ugyanis számos bravúrt bemutatott. Az Európa-bajnoki címvédők persze simán, 41-9 arányban diadalmaskodtak. Az irániak kapusa viszont könnyek közt vette át a mérkőzés játékosának járó díjat. A szövetség résztvevők számának gyarapításába vetett hite jó eséllyel megbukott. Ellenben ez a világbajnokság is bizonyítja: a sport mindenkié! 

No, de nézzük is, mi a helyzet hazánk lányaival. Az olimpia óta gyakorlatilag újjászervezett, immár Golovin Vlagyimir irányítása alatt menetelő csapat vb-részvétele nem indult zökkenőmentesen. Schatzl Nadine - és a válogatott - számára a koronavírus némi bonyodalmat okozott. Helyette győri csapattársa, Fodor Csenge jelentkezett szolgálatra. A balszélső, Schatzl csak karanténból izgulhatott társaiért, akik a „magyarosan” felálló Szlovákia ellen léptek pályára az első csoportmeccsen. Az ifjú csapat, a korosztályos világ- és Európa-bajnok kézilabdázókkal felálló magyar nemzeti alakulat jól kezdte szereplését. Az irányító Vámos Petra és Háfra Noémi lendületes játéka fémjelezte a nyitányt. A beállójátékra sem lehetett panasz, ám az októberi, Szlovákia elleni, idegenbeli Európa-bajnoki selejtezőmérkőzéshez hasonlóan ütközött ki a szervezetlenség. Ezúttal 16-16-os félidőt zártunk, miután elvesztettük az előnyt. A második félidőben azonban 6-0-s menettel felülkerekedtünk a fáradó szlovákokon, Magyarország megérkezett a világbajnokságra, és 35-29-es győzelemmel szerzett két pontot a Golovin-csapat. 

A következő megmérettetés az ellenfél miatt egy kicsit „történelmies” volt. Szlovákia után ugyanis a másik csehszlovák utódállam, Csehország ellen is esély nyílt bekebelezni a két pontot. Bordás Réka eredményes játékával sikerült három góllal némileg magabiztossá tenni az előnyt. A 17-15-ös első félidőt követően igazán megnyugtató védelmi szervezettséggel, Szikora Melinda kapusteljesítményével vertük vissza a cseh lendületet. Ezúttal a szélsők is megvillantak, a végén pedig 32-29 arányú magyar győzelem született. Két meccs, két diadal, a középdöntős szereplés pedig, legalább kettő továbbvitt ponttal vált biztossá.

A harmadik magyar-érdekeltségű összecsapás pedig amolyan igazi válogatott-rangadóval kecsegtetett. A Lukács Viktóriáék számára korántsem ismeretlen Emily Bölkéket, Németországot kellett legyőzni. A tét már nem csupán a presztízs és a győzelem volt, hanem a továbbvitt pontok száma múlt a meccsen, amelyek befolyásolják majd a remélhetőleg beteljesülő nyolc közötti szereplést is. Az alapvetően szervezetlen támadójátékot hozó hétfő este fordulatokkal is kecsegtetett a hibákon túl. Pazar második félidei nyitányt láttunk, az átlövőteljesítménynek köszönhetően a hajráig esélyünk volt a győzelemre, a lendületet azonban két kiállítás törte meg. A koncentrációs kihagyást, a vállalhatatlanul sok (19) eladott labdát ki is használták Eckerléék, mindössze egyetlen gólos, 25-24-es győzelmükkel kiharcolták a csoportelsőséget, Magyarország pedig kettő pontot visz tovább a középdöntőbe. A nyolc közé jutásért már szerda este Dánia ellen, pénteken Kongóval, vasárnap pedig Dél-Koreával csapnak össze a lányok a pontokért. 

Barna Marci

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.