„Titkos” légi gyakorlat - riadalommal

Gripen - ilyenek gyakorlatoztak

A szovjet hadsereg ideiglenes itt-tartózkodásának legfélelmetesebb idejét idézték kedden délután Debrecen légterében vadászrepülők. A 14 éves fiam négy óra körül riadtan hívott: mi van itt apa, miért repülnek fölöttünk vadászrepülők?

Semmit nem tudtam, de a Tégláskertben voltam éppen akkor, amikor hangrobbanást hallottam, pedig hangosan szólt a rádió a kocsimban. A második gép hangjánál kiszálltam, megfigyelni a repülőket. Két-három vadászgép áthaladt Debrecen légterén, majd néhány perc múlva kettesével a reptér fölött fordulóztak.

A Tégláskertben sokan a kerítésekre támaszkodva, döbbenten, értetlenül nézték az eget.

Perceken belül felelős beosztásban lévő ismerősömet hívtam, aki elmondta: csak gyakorlatról van szó. A szimulációs helyzet szerint terroristák térítettek el egy An-26-os utasszállító repülőt, amelyet a magyar Gripenek sikeresen földre kényszerítettek. Az akcióban részt vettek a TEK alkalmazottai is. A gyakorlat fél 5 körül befejeződött.

Ismerősöm elmondása szerint Győrben tájékoztatták a lakosságot a tervezett gyakorlatról. Debrecenben vajon miért nem? Ki azért a felelős, hogy a debreceniek nem tudtak előre semmit a komoly gyakorlatról, ami ijedtséget, értetlenséget váltott ki sok emberben. A szovjet megszállás emlékei még nem koptat ki az idegsejtekből. Vadászrepülők gyakorlatozása nagyon rossz emlékeket idéz elő a lakosokból. Fölöslegesen.

Barna Attila

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.