Tiltakozás mellett tartották meg a Magyar Krónika lapindítóját

 Budapest, 2014. január 9., csütörtök (MTI) - Megtartotta lapindítóját a Magyar Krónika című folyóirat csütörtökön Budapesten, a Magyar Demokrata Andrássy úti székházában. Az épület előtt nagyjából ötvenen, köztük a Demokratikus Koalíció aktivistái tüntettek a Magyar Szolidaritás Mozgalom szervezésében.

 

    A folyóirat megalapításának tervéről a hét elején számolt be a sajtó. A cink.hu birtokába került az a levél, amelyet Kerényi Imre miniszterelnöki megbízott és Bencsik Gábor, a Magyar Demokrata lapigazgatója, a Magyar Krónika leendő főszerkesztője küldött a száz felkért szerzőnek.

    A tiltakozók többek között "szégyen" és "éljen, Viktor, éljen, a párt" bekiabálásokkal, valamint az új folyóiratot kifigurázó táblákkal fogadták a zártkörű lapindító értekezletre érkezőket, mások mellett Boross Péter volt miniszterelnököt, Baán László miniszteri biztost, Jankovics Marcell és Koltay Gábor filmrendezőt, Melocco Miklós szobrászművészt, Jókai Anna írót, Kondor Katalint, a Magyar Rádió korábbi elnökét és Sasvári Sándor színművészt. Az este nyolc óra előtt néhány perccel véget ért lapindítón részt vett Orbán Viktor miniszterelnök is.

   

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.