A téli betegségek megelőzhetők

Citrom, az örök vitaminforrás

Köztudott, hogy az idő hűlésével könnyebben megbetegedhetünk, ami nem csak az ilyenkor elterjedő vírusoknak, baktériumoknak, hanem a napfény hiányának is köszönhető. Leggyakoribbak a fel- és megfázás, influenza, szezonális depresszió. A kórokozók cseppfertőzés vagy érintkezés útján terjednek leggyorsabban, bármely korosztályt veszélyeztetve. Egyetlen tüsszentés több méteres körzetben fertőzhet.

Nem elég kiemelt figyelmet fordítani az immunrendszer erősítésére. Bár sokat számít különféle vitaminok szedése, legfőképp A, B, C, D és E vitamin, valamint folsav utánpótlás. Egészséges ételek, italok fogyasztásával is sokat tehetünk jó közérzetünkért. Ide sorolhatók az idény zöldségek, gyümölcsök, erős fűszerek, méz, gyógyteák, sőt még a húsleves is.

A megfelelő mennyiségű folyadékbevitel minden évszakban elengedhetetlen.

Egészségünk megőrzése érdekében:

Bárhová is indulunk, fontos a réteges öltözködés. Hiába melegszünk fel egy helyiségben, kilépve onnan plusz egy ruhadarabot mindenképp fel kell ölteni, így elkerülhető a megfázás, tüdőgyulladás.

A hideg végtagok problémájára télen fokozottan ügyelni kell. Fontos, hogy a lábbeli, vastag zokni ne szorítsa el a vérkeringést még jobban, legyen lehetőség lábujjainkat mozgatni benne. Ugyanilyen hasznos kesztyű viselése, valamint a rendszeres ujjtorna.

Sokan túlfűtik lakásukat, így az utcára lépve drasztikus változásnak vannak kitéve, ami megviselheti a szervezetet. Ideális hőmérséklet 18 és 21 fok. Szellőztetni hideg időben is kell, hiánya nemcsak légúti betegségekhez, lakóhelyiségekben kialakuló penészhez is vezethet. Ezek elkerülése érdekében ajánlatos a megfelelő páratartalom kialakítása, amit a lakás bármely pontjában elhelyezett, vízzel teli edénnyel, különböző készülékekkel megoldhatunk, vagy radiátorra terített vizes törülközővel is.

Lehetőség szerint kerüljük a tömeget, tartózkodjunk többet szabad levegőn.

A kórokozók egy légtérbe, vagy használati tárgyakra kerülve órákig fertőzőképesek maradnak, ezért a megszokottnál többszöri, meleg vizes kézmosás elengedhetetlen, és a gyakoribb takarítás is ajánlott.

Rendszeres, de nem megerőltető testmozgással is fenntartható a jó közérzet, védelem a kórokozók ellen.

Érdemes háziorvossal konzultálni védőoltás szükségességéről.

A gyerekek védekezőképessége folyamatosan alakul ki, így több odafigyelést igényel, amiben nagy szerepe lehet a védőoltások beadatásának, változatos étrend biztosításának, és vitaminbevitelnek.

Az immunrendszer gyengüléséhez vezethet hosszú távon a rendszeres, vagy alkalmanként nagyobb mennyiségű alkoholfogyasztás, magas zsírtartalmú étrend, stressz, alváshiány, depresszió és a fogyókúra is.

D. B.

 

 

 

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.