Takarékszövetkezetek - Az Ab-hez fordul a törvényszék

Budapest, 2014. április 18., péntek (MTI) - A Fővárosi Törvényszék az Alkotmánybírósághoz (Ab) fordul, mert álláspontja szerint alaptörvény-ellenes a szövetkezeti hitelintézetek integrációjáról szóló törvény, így annak megsemmisítését kéri.

A törvényszék bírája ezt pénteken jelentette be annak a pernek a tárgyalásán, amelyet az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség (OTSZ) és egy magánszemély indított a magyar állam és társai ellen jogalkotással okozott kár megtérítésére.

A bíróság szerint a törvény több ponton sérti a tulajdonjogot, összeférhetetlen a tisztességes gazdasági versennyel, és beavatkozott a többségi magántulajdonban álló Takarékbank tagsági viszonyaiba, ezért szükséges az integrációs törvény megsemmisítése úgy, hogy az eredeti állapot helyreállítható legyen.

A végzés ellen 15 napon belül lehet fellebbezni, a bíró elrendelte az eljárás felfüggesztését. Az Ab 90 napon belül dönt a törvényszék indítványáról.

A Fővárosi Törvényszék februárban ideiglenes intézkedés keretében végzésben megtiltotta a Magyar Posta Zrt. számára, hogy a tulajdonában levő Takarékbank Zrt. részvényeket az április 18-i tárgyalásig átruházza. A bíró elmondta: a törvényszék a továbbiakban is megtiltja, hogy a Magyar Posta a tulajdonában lévő Takarékbank Zrt. részvényeket bármely személyre átruházza.

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.