A szombathelyi zsidó hitközség lemond a támogatásról

Szombathely, 2014. február 10., hétfő (MTI) - A szombathelyi zsidó hitközség egyhangúlag úgy döntött, hogy lemond a Civil Pályázati Alaptól pályázaton elnyert 15 millió forintos támogatásról - közölte Márkus Sándor hitközségi elnök hétfőn az MTI-vel.

Az elnök közleményében azt írta: önálló hitközségük döntése összhangban van a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) közgyűlésének határozatával, a szombathelyi zsidó hitközség nem kíván részt venni a „Holokauszt 2014” kormányprogram folyamatában.
A Mazsihisz közgyűlése vasárnap úgy döntött, hogy egyelőre nem vesz részt a holokauszt-emlékév kormányzati programjain. Arra kérték Magyarország miniszterelnökét, állítsa le a Szabadság térre tervezett német megszállási emlékmű felállítását, állítsa le a józsefvárosi Sorsok Háza-projektet és „közéleti-szakmai megnyilvánulásai miatt” váltsa le a Veritas kutatóintézet éléről Szakály Sándort.

A határozatról beszámolva Heisler András, a Mazsihisz elnöke vasárnap elmondta: másfél milliárd forintos civil alap forrásaira lehet pályázni a holokauszt-emlékévhez kapcsolódóan, ebből a keretből a Mazsihiszhez tartozó zsidó szervezetek 150 millió forintot nyertek el, de sokan közülük már visszautasították a számukra megítélt összeget. Közölte, a helyi hitközségek szabadon eldönthetik, hogy elfogadják-e a Civil Pályázati Alapból kapott pénzt. 
A szombathelyi hitközség elnöke közleményében azt írta, hitközségük tagjai nem szeretnék, hogy a holokauszt 70. évfordulója alkalmából a vészkorszak mártírjairól szervezett megemlékezéseknek „politikai és történelemhamisító felhangjai legyenek”.

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.