S(z)imán kiesünk?

Üdvözlégy az NB II-ben?

Senkit nem megbántandó, de úgy tűnik, június 27-e után két NB II-es labdarúgó csapata lesz Debecennek. Egy kiesett és egy feljutott.

A Loki vesszőfutása fél esztendeje tart. Most ott tartunk, hogy mindenki számol, kivon, összead, és ebből az eredményből az látszik, hogy a  DVSC jut a vonal alá.

Meg mertem volna esküdni kedden este a Videoton döntetlenje után, hogy a Fradi szerdán Pakson otthagy majd két pontot. Nem kombinálok semerre, de így maradt a kilenc pont előnye a zöld sasoknak. A Puskás három pontra megközelítette a Mezőkövesdet. Mi következik ebből: a Felcsút ütni-vágni fog szombaton a Nagyerdeiben, kell nekik a bronzérem. 

A mi sorsolásunk a legrosszabb, öt meccsből kellene minimum kilenc pont, negyven egységgel bent lehet maradni.

Mindenki ideges, feszült a klub környékén, nem tudják, mi lesz, ha a legrosszabbra kell felkészülni. Júliustól a pénzek negyedére csökkenhetnek, szponzori jármű - ahogy a miniszterelnök fogalmazott a járvány elején a turizmussal kapcsolatban - kampó, a légiósok mehetnek Indiába.

Hogy jön ez ki? Egyszerű. Eddig csak a televíziós bevételek után kapott a klub éves szinten 650 millió forintot. Ez egy osztállyal lejjebb, már csak 90 milla. A szponzorok, támogatók pillanatok alatt eltűnnek majd, a kaszinó bizniszből nem lehet finanszírozni a visszajutást.

A játékosok? A külföldiek tehát távoznak, de nagy az esélye a jelentős magyar elvándorlásnak is. A kezdőcsapatból Tőzsér abbahagyja, Bódi és Varga Kevin tuti máshol rúgja majd, és információnk szerint a fél csapatnak már most akad csábítója. Mindenhol azt olvasom, hogy elkezdődtek a tárgyalások a különböző csapatoknál az erősítésekről. Nálunk pedig - hogy költői legyek - "körötte csend és néma tartomány".

A jelenlegi tulaj nem eszik egy tányérból a város vezetésével és nem csak a pandémia miatt. Az tény, ha a legrosszabb verzió jön létre, biztos váltás lesz a stadion környékén. A város kész arra, hogy száz százalékban birtokolja a Lokit, és a legjobb tudása szerint újra ütőképes focit varázsoljon a gyepre. Erre már van példa, gondoljunk csak a női kézilabdára, ahol szakértelemmel, türelemmel, felelősségteljes gazdálkodással etalon szurkolói bázissal a nemzetközi porondra vezették ki a csajokat.

Amit itt leírtam, a legpesszimistább variáció, de sajna benne a kalapban. Remélem csak szombatig. A feladat egyértelmű: 3 pont a Felcsúttól - egyelőre - és a Paks iksze Zalában most számomra elfogadható.

Egyszerű ez. Mint ama szólás, hogy aszongya: egy S(z)ima két fordított.

W. Gy.

 

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.