A szezon pörög, a Loki be sem indult

Giegerich - ő sem tudja, mi történt  Fotó: DVSC Kézilabda

Rengeteg kritika és kérdés fogalmazódott meg játékosban, klubvezetőben és szurkolóban egyaránt, miután a DVSC Schaeffler szezonbeli második mérkőzését is elvesztette. A lányok a Mosonmagyaróvár elleni hazai pofon után Kisvárdán is vereséget szenvedtek.

Valami nem indult be a Vasutasnál, hiszen Bordás Rékáék már az első mérkőzésen meglepetésszerű és rendkívül fájó vereséget szenvedtek a Főnix Csarnokban. A mezőny egyik legfiatalabb keretével felálló Loki idén is EHF-kupa-indulóként, vagyis újabb nevén Európa Liga-résztvevőként vág neki az idénynek, azonban az eddigi forma korántsem biztató a nemzetközi szereplésre nézve. A legelső fordulóban, szeptember 4-én bár szoros mérkőzést játszottak a piros fehérek és a félidőben még vezettek is egy góllal, a végén 30-31 állt az eredményjelzőn, így Köstner Vilmos tanítványai egy hatalmas botlásba szaladtak bele. Ehhez nagyban hozzájárultak a védekezésben mutatkozó, kirívó hibák. A saját kapu előterében produkált, szétesett mozgás. Szinte a szó szoros értelmében folyosók nyíltak az óváriak előtt, melyeken keresztül könnyedén eljuthattak Csapó Kyra vagy Giegerich portájáig. Egy ilyesfajta kudarc néha szükséges ahhoz, hogy kellő motivációt biztosítson a jövőben és hatványozott lendülettel kézilabdázzon a csapat.

A hit és a remény Kisvárdán szertefoszlott. A nyitányon 11-szer hálóba találó Kovács Anna Várdán egyetlen egy gólt sem jegyzett. A várdai pedig nevéhez méltóan igencsak keserű lett…az első labdaérintések rémisztő bizonytalansága sejttette, nem lesz könnyű menet a csajok előtt álló kétszer harminc játékperc. Csak járt körbe a labda, de komolyabb elképzelés az akció folytatásáról nem körvonalazódott. Csapdába estek a beállók, Tóvizi Petrát és Bordás Rékát hárman is őrizték, így gyakorlatilag üresen maradtak a szélek. Vantara-Kelemen Éva többnyire mégis mindhiába várta a nagy lehetőséget jelentő passzt, senki sem szolgálta ki a kapitányt. A félidőben négy volt a különbség a szabolcsiak javára. Köstner-mesternek félidőnyi ideje maradt, hogy korrigáljon és megkongassa „lányai” számára a vészharangot, hogy a vendégszektort elfoglaló épphogy maroknyi Loki-szimpatizánsokban legalább a remény halvány lángja pislákolhasson. Nem így lett, folytatódott a szervezett, előre jól megtervezett kézilabdát csak nyomokban tartalmazó passzolgatás, dobálás. Így persze nem lehet nyerni. A végeredmény: 21-18. A DVSC kettőből kettőt elbukott.

Csupán a piszkos számadatoknak köszönhető, hogy nem a csabaiak helyén állnak cívisvárosiak, a tabella sereghajtójaként. Szombaton az örök rivális Békéscsaba látogat Debrecenbe. A sors kellemetlenül furcsa fintora, hogy amennyire mindenki évről-évre várja a lilák elleni derbit, most olyan komor hangulatban, szinte mégis minden lehetséges erőt mozgósítva kell megszerezni a két pontot. Mert nem csupán rangadó lesz, hanem valóságos keleti, kiesési találkozó. Le kell győzni a láthatatlan „betegséget”, ami körüllengi a Vasutast, mert a lányok ennél jóval többre képesek. 

Barna Marci

 

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.