Szemét, szemét hátán

Mindennapos látvány

Szemétkedés, a szó mindkét formájában. A szemét laza csuklómozdulattal történő eldobása szemétkedés. Szemétkedik az, aki ezt megengedi magának.

Minap az Árpád téren zöldre várva, a Kassai út felől piros A6-os fékezett. Az anyósülésen trónoló ifjú hölgyemény megnyomta az ablakemelő gombját, mire az ablak halk surrogással nyílt, majd tűnt el a kocsi ajtajában. A szikrázó napsütésben a lány felemelt kezének ujjain megcsillantak az aranygyűrűk (mert minden ujjára jutott egy-egy). Mégsem az ékszerek váltották ki az érdeklődést, hanem a hüvelyk- és mutatóujjai közé csippentett nejlontasak. Kecses kacsómozdulattal pottyintotta autón kívülre, amit a lengedező szél azonnal felkapott és ráfújta a szemből érkező szélvédőjére. A tasakdobálót cseppet sem izgatta balesetveszély okozása, kényelmesen ledörzsölte ujjait, mintha a kivetett zacskóra évszázadok pora rakódott volna, majd ablak fel. Izomagyú társa gázt adott, s csikorgó kerekekkel kilőtt a sorból, záróvonalon előzte a szabályosan megindulókat.

- Kis szemétláda! – sziszegte a mellettem várakozó autós.

- „Bárcsak szemétláda lett volna”! – sóhajtottam magamban, mert akkor a nejlon odakerült volna, ahova való.

A régi városháza előtti padra cigány család telepedett. Batyuból falatoztak. Ezzel még nem lett volna baj, ám a csomagolóanyagokat egyszerűen a fűre dobálták. Egy idősebb nő méltatlankodására arcpirító szavakkal reagáltak.

A városban járva mindenütt akad autós, akik a csikkeket egyszerűen kidobják az aszfaltra, zöld jelzésre várva az útra ürítik szemetesük tartalmát. Szelesebb napokon a Fényesudvarban a kilencedik emelet magasságában is vitorláznak nejlonzacskók.

Az országot elborítja a szemét. Hiába a közmunkások igyekezete, szeméttel, takarítással foglalkozó vállalkozások kemény munkája, a sok szemetelőhöz képest kevesen vannak. Az állam meg éppen most „küldi padlóra” a szemétszállítókat, mert állami kézbe vették annak irányítását, finanszírozását, csak éppen fizetni felejtenek el. A pénztelenségnek két következménye lehet: becsődölnek a cégek, s akkor nem lesz szemétszállítás, vagy sztrájkba lépnek, s ugyancsak a kukákban marad a szemét.

A szemetelés megelőzése, tetten érése, szankcionálása nem hatékony. A civil szervezetek környezetvédő próbálkozásai hatástalanok, esetlegesek, kevés embert megmozgatók. Akiket pedig bántja a szemét, gyakran nem mernek szólni, mert az elkövetők mindennek fogják titulálni, csak szép embernek nem, és még örülhetnek, ha ráadásnak el nem verik.

A szemetelők nem gondolnak a jövőre. Nem gondolnak bele, hogy utódaiknak milyen környezetet hagynak hátra. Csak az a lényeg, hogy szemetüktől minél hamarabb megszabaduljanak. Lehet, lakásuk ragyog a tisztaságtól, de az igény a bejárati ajtón túl megszűnik. A gyerekek a szülői mintát tanulják, azaz ugyanúgy szemetelni fognak, mint felmenőik. Nem tudják, de sötét jövő fog rájuk várni.

Somogyi Ferenc

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.