Szemét, szemét és szemét

Ez egy kupac szemét

A Király-hágónál véletlenül fültanúja lettem két korosodó úr polémiájának: meddig tart a Partium, honnan kezdődik Erdély? Komoly vita nem alakult ki, hamar meghúzták a határt. Szemüket a Kalota-hegység legmagasabb csúcsára, a Vigyázóra emelve, közös megegyezéssel, a Király-hágót nevezték meg tájválasztóként.

E behatárolás szerint én a Partium szélén, néhány kilométerre a hágótól, a Sebes-Körös áttörésnél jártam. A Repeda Crisul, ahogy az oda is betelepültek átnevezték saját nyelvükre, keresztültör a Réz-hegységen. A hegyek nem adták könnyen magukat. Van, ahol csak a medernek engedtek utat. A mérnöki tudásnak köszönhetően épült ott vas- és közút.

Maga az áttörés csodaszép. A látvány öröme mégis bosszúságba csapott. Az áradás utáni folyó partját szegélyező bokrokra ezernyi szemét akadt. A folyóöblökben, forgókban, de az áttetsző, tiszta vízben, a meder alján is műanyag flakonok tömege rondította a természeti szépséget. A víz időről-időre újabbakat sodort, miközben két környékbeli is a folyóban mosta kocsiját…, de a természetvédelmi területen a sátor- és tűzrakóhelyek sem nyújtottak vigasztalóbb látványt.

Ez az elszomorító élmény idéződött bennem, mikor Debrecen és Létavértes között autóztam. Az útszél tarkállott a szeméttől. Háromszor egy kilométeren 20, 26, 22 darab műanyag flakont, sörösdobozt számoltam. Az árkokban, bokrokban bizonyosan továbbiak is lapultak, a papírcafatokról, nejlonzacskókról, egyéb hulladékról nem is beszélve.

Létavértes felé haladva arra gondoltam, hátha keleti szomszédaink hazánkba látogató egyedei szórták tele az útmentét. A románoktól elnézést kérek a feltételezésért, ők most ártatlanok. Honleányaink, -fiaink a bűnösek.

Az útszélen sörös dobozok szanaszét. Ez a szemétfajta vezeti megfigyelésem listáját. Második helyen külföldi sörmárkák dobozai, harmadikra energiaitalosak kerültek, de szélben lengedeztek gallyakra akadt nejlonszatyrok, bokrokba dobált, szétszakadt szemeteszsák, tartalmuk pedig szanaszét. Az erdőligetek is szeméttel terheltek. Szomorú látvány.

Létavértes határ mellett fekszik. A Románia felől országunkba érkezőket a szemét látványa kíséri Debrecenig. Hiába a közhasznú munkások igyekezete, másnapra az útszél ugyanúgy teleszórt, mintha nem történt volna semmi.

A szemetelés következményeit nem sorolom. Tudjuk. Az állapot azonban skizofrén. Miközben a szemetelők tisztában vannak a környezetszennyezés, reájuk is ható, következményeivel, mégis szemetelnek. Lakásuk, udvaruk feltételezhetően rendezett, tiszta, ám rendszeretetük a kerítésig tart.

Amíg nincs hatékony környezettudatos nevelés, visszatartó erejű büntetés, addig szemét fogja borítani az országot.

                                                                              Somogyi Ferenc

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.