Szádvár: remegő lábak, elálló lélegzet

A várudvar és a környéke

Debreceniek számára kevésbé ismert hazai terület a szlovák határ mentén húzódó Aggteleki-karszt. Ha arra vetődnek, akkor is elsődleges úti céljuk az Aggteleki-cseppkőbarlang. Ismeretlen marad számukra a környék: Szelcepuszta a betelepített medvékkel és farkasokkal, nagy kiterjedésű összefüggő erdőséggel; Derenk, a romfalu, ahova a török hódoltság után lengyeleket telepítettek, majd 1938-ban Horthy Miklós utasítására költözniük kellett, mivelhogy a kormányzó vadászterületet alakíttatott ki; Szádvár, az elfelejtett várrom.

A szép október végi időt kihasználva autóztam el a Bódva-völgyébe, Szögligetre. Onnan kátyús úton zötykölődtem el a falu felett másfél kilométerre üzemelő Szalamandra-házhoz. Nevét onnan kapta, hogy a völgyben folydogáló Ménes-patakban gyakran fordul elő foltos szalamandra, amely az Aggteleki Nemzeti Park címerében is szereplő állat. Már a faluból meredeken muszáj szemünket emelni, ha a várromokat kívánjuk látni. A 463 m magas hegy, tetején a maradványokkal, szinte elállják az arra vándorlók útját. Őseink tudták, hova kell várat építeni. A Szádvár különálló kiemelkedés, körkilátással, rátekintéssel a Bódva völgyére. A hegyet támadó had nehezen mászhatta meg, az ostromról nem is beszélve. A vár krónikájában csatákról alig akad leírás.

A várat a tatárjárás után, valószínűleg V. István idején emelték. Eleinte királyi vár, de az Árpád-ház kihalása után magánkézbe került. Urai voltak többek között a Bebekek, Drugethek, de Aba Máté ás Komorowsky rablólovag is. A törökök odáig már nem jutottak el. Thököly felkelői elfoglalták, de a császári sereg, Caprara tábornok vezetésével visszafoglalta. Ezután Lipót császár utasítására 1688-ban felrobbantották.

Azóta maradék falai csak omlanak. A természet lassan visszahódítja a nagy kiterjedésű területet. A sokáig az enyészet rombolta, elfeledett várrom szebb napokra vár. Megmentésére nemrég fogott össze egy várbaráti társaság. Jelenleg a várterület tisztítását, a legszükségesebb állagmegóvási munkálatait végzik.

A Szalamandra háztól a vár felé piros jelzésen indultam. Háromszáz méter után ágazott ki a piros L jelzés. Innen egyszerű a turista a dolga: figyelnie kell a jelzéseket, az állandó emelkedőn felkaptatni és bírni tüdővel. A szintkülönbség háromszáz méter. A jól jelzett két kilométeres útvonalon számtalan tájékoztató tábla segíti a hegy növényzetének, állatvilágának megismerését. A turistajelzés több évszázados utat követ. A vár megépülte óta azon a szekérúton juthatott fel a fellegvárba igyekvő. Aki nemcsak levegő után kapkod, megpillanthatja azokat a szikladarabokat, amelyeken jól láthatók a keréknyomok. A szekereket fentről lefelé hajtva, fékezés gyanánt kerekeiket megkötötték, kövekkel való súrlódásuk alakították ki a vájatokat. Fent falmaradványok fogadtak, melyek sejtetni engedték, egykoron mennyire hatalmas erődítés lehetett. A felérő fáradozását a lélegzetelállítóan gyönyörű panoráma kárpótolta. Minden irányban messzire ellátni. A helyiek szerint tiszta időben a Magas-Tátra csúcsai is szemügyre vehetők.

Miután beteltem a látvánnyal, fordultam vissza. Ugyanazon az útvonalon haladtam. A túra ellenkező irányban is egyszerűnek bizonyult, csak ereszkedtem, ami csak látszólag könnyű, egy kilométer után már remegő lábizmokkal minden lépés nehezebbé vált.

Elérve a piros jelzést, a Ménes-patak völgye felé fordultam. Kb. két kilométerre duzzasztották fel a vízfolyást, gyönyörű környezetű tavat, kulturált pihenőhelyet kialakítva. A tó rendkívül tiszta, vizében pisztrángok is élnek.

Sajnos az óraátállítás miatt korán sötétedett. A patak völgyében három óra körül homályosodni kezdett, így a Derenkre való eljutásról lemondtam. Majd legközelebb.

Debrecenből 150 km-es autózást követően jutottam a térségbe. A Miskolcot elkerülő úton Kazincbarcika felé folytatva az utat, a sajóbábonyi elágazásnál fordultam Sajóecseg felé, majd Boldva, Borsodszirák érintésével Edelénynél hajtottam fel a 27-es főközlekedési útra. Az aggteleki letérőnél ágazik ki az út Szögliget felé, s mindössze 2 km után a faluba is értem.

Egész napos kaland, de mindenkinek jó szívvel ajánlom.

Képgaléria: ITT

Somogyi Ferenc

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.