Verseiben a 20. század megpróbáltatásait dolgozza fel. Úgy vélte, hogy egy költő feladata az, hogy válaszokat adjon a társadalom által feltett kérdésekre.
Felhasználta a keleti filozófia egyes elemeit. Ellentétpárokat alkotott a létező és nem létező között, mivel olyan korban élt, ahol a létezőből könnyen nemlétező vált és egy nemlétező rendszer pedig könnyen létrejött. A változás és változtathatatlanság illetve a tökéletesség és tökéletlenség elvén is elmélkedett, mert azt vallotta, hogy egyrészt az ember képes folyamatosan változni, ezáltal tökéletesedni, másrészt viszont azt is gondolta, hogy a világban és az emberben mindig is megvolt és meg is lesz a gonoszság, ezért ilyesformán a javulás lehetetlen. Műfordítóként is kiemelkedő volt, többek között Shakespeare, Baudelaire, Villon, Molière, Goethe, Verlaine, Tyutcsev, Puskin, Krilov művekkel foglalkozott.
Iskoláit Balassagyarmaton és Debrecenben végezte. Gépészmérnöknek készült, de átiratkozott a Budapesti Egyetem bölcsészettudományi karára, de a tanulmányait nem fejezte be. Példaképe, Babits Mihály, a Nyugat szerkesztője karolta fel. Első versei 1920-ban jelentek meg a lapban. A Baudelaire-centenáriumra vele és Tóth Árpáddal gyűjteményes verskötetet fordítottak, ami a szecesszió összefoglaló emlékműve lett. Első kötete, az 1922-es Föld, Erdő, Isten ritka elismerést váltott ki. Ettől az évtől az Est-lapoknál hír-, majd stílusszerkesztő és a Pesti Naplónál is dolgozott. A fiatal művészek körében szokásos generációs szervezkedés vezéralakjává vált Babits és a Nyugat ellen, amit az 1927-ben induló Pandora című folyóirat főszerkesztőjeként fejezett ki. A lap fő értékét az adta, hogy a harmincas évekre ellenfelekké váló urbánus-népi vonal követői ekkor még egy baráti kört alkottak (Kodolányi Jánossal több lapnál is együtt dolgozott). Az újság pár kiadás után anyagi okokból és széthúzás miatt megszűnt, ami után adósság és másfél éves munkanélküliség maradt.
1928-tól 1944-ig a Magyarországnál lett olvasószerkesztő. Legsikeresebb műve az 1932-es Te meg a világ című kötete. Ugyanebben az évben a La Fontaine Irodalmi Társaságba választották műfordítói érdemeinek elismeréséül. A Kisfaludy Társaságba 1937-ben került. Az Örök barátainknak című első műfordítás-gyűjteményét 1941-ben, a másodikat 1948-ban jelentette meg, míg az összes verseit 1943-ban publikáltatta a politikai változásoktól tartva. 1945 után letartóztatták és jobboldalinak titulálták, mivel előadást tartott a háborús költészet esztétikájáról és 1944-ben főhadnagyként szolgált. Az irodalom perifériájára szorult és személye nagyfokú véleménymegosztást váltott ki.
1947-ben a Magyar Írók Szövetsége, majd a Magyar Népköztársaság Irodalmi Alapjának tagja lett. 1949-től költőként megint nem publikálhatott. 1956-ban beválasztották a szövetség elnökségébe. A forradalom napjait versciklusban örökítette meg, ami a Magyar Nemzetben jelent meg. 1998-tól a Digitális Irodalmi Akadémia posztumusz tagja lett.
Műfordítóként és költőként való kitüntetései:
- Baumgarten-díj: 1932., 1937., 1944.
- Budapest Székesfőváros Arany János Érme: 1940.
- Debreceni Irodalmi Társaságok és a Nyári Egyetem Csokonai-díja: 1943.
- Irodalompártoló Társaság díj: 1944.
- Puskin-emlékérem: 1948.
- József Attila-díj: 1954.
- Kossuth-díj: 1957.
Az Egy álmai
Mert te ilyen vagy s ők olyanok
és neki az érdeke más
s az igazság idegállapot
vagy megfogalmazás
s mert kint nem tetszik semmi sem
s mert győzni nem lehet a tömegen
s ami szabály, mind nélkülem
született:
ideje volna végre már
megszöknöm közületek.
Tengerbe, magunkba, vissza! Csak
ott lehetünk szabadok!
Nekünk többé semmit sem ad
ami kint van, a Sok.
A tömeggel alkudni ha kell,
az igaz, mint hamu porlik el;
a mi hazánk az Egy, amely
nem osztozik:
álmodjuk hát, ha még lehet,
az Egynek álmait!
(Miskolc, 1900. március 31. –Budapest, Józsefváros, 1957. október 3.)
Nádai Nikolett
Új hozzászólás