Süllyedő hajóból vágányt talált Lokomotív

A lányok visszatértek önmagukhoz  Fotó: Derencsényi István

A szezon nem ért még véget. A jelen csapata még harcban a bajnoki pontokért és a Magyar Kupáért, a jövőévi DVSC Schaeffler körvonalait azonban már egyre tisztábban látni.

Azt legalábbis, hogy ki miként erősíti vagy hagyja el a Vasutast. Az már biztos, hogy a közönségkedvenc kapitány, a cunderek úrnője, Vantara-Kelemen Éva a szezon végén befejezi pályafutását. A balszélen már azt is tudni, hogy Korsós Dorina veszi át a 17-es kapitány helyét. A belső posztokon is „zajlik az élet”. Sem Jeca Despotovic, sem pedig az argentin légiós Elke Karsten nem viseli tovább a piros-fehér mezt. Két magyar játékos azonban magára ölti, hiszen az ifjú Szabó Nina és a jelentős válogatott-rutinnal rendelkező Planéta Szimonetta is a Lokit erősíti majd. A legfrissebb hírek szerint pedig a cívisvárosi alakulat két ifjú titánja is helyet kapott a válogatott 19 fős keretében. Az irányító Vámos Petra és a beálló Tóvizi Petra teljesítheti feladatát a nemzeti címeres mezben.

Nemrég azon törtük a fejünket, hogy az MTK ellen elvesztegetett pont vajon a sosem látott hétméteres vagy a hatgólos előnyből elengedett meccs miatt bosszantóbb. No, semmit sem szeretnék elkiabálni, de múlt vasárnap már a mosonmagyaróvári győzelmet ünnepeltük. A lányok régen látott lelkesedéssel és lendülettel törtek rá a szezon meglepetéscsapatára a második félidőben és fordítottak, majd magabiztosan megszerezték a két bajnoki pontot. Másnap pedig Köstner Vilmos nyárig átadta a vezetőedzői stafétabotot a másodedzőnek, Kudor Kittinek. Sejthető volt, hogy közel a váltás, s talán már a Vácon, illetve közvetlenül azt a vereséget közvetlenül megelőzően elszenvedett kínok után eldőlt, sokakat mégis váratlanul ért, hogy az idény végén edzői pályafutását befejező Köstner-mester ilyen hirtelen lépjen vissza nyugodtabb szerepkörbe. A Móváron aratott diadal azért némi örömre is ad okot, ennek fényében pedig – remélhetőleg – kijelenthetjük: a kapitány megbízta a vezetéssel a kormányost, s nem a süllyedő hajót, hanem a helyes vágányra talált Lokomotívot hagyta el – de nem végleg.

Barna Marci

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.