Sport

Török gyerek megvágta…orosz sporttárs nem fújta

Szurkolásból nem volt hiány   Fotó: dvsckezilabda.hu

Végéhez ért a Loki nemzetközi kupaszereplése. A török Kastamonu győzött a Hódosban, így bár még egy megmérettetés vár a piros-fehér lányokra, a csehek elleni, idegenbeli mérkőzés csupán formális célt szolgál. Büszkék lehetünk a lányokra, hiszen a debreceni kézilabda újfent különleges helyett kapott Európa térképén.

Kötelező kupakaland kipipáva

Taktikai megbeszélés  Fotó: dvsckezilabda.hu

Zárt kapuk mögött, Mosonmagyaróváron játszotta Szombathely elleni Magyar Kupa-meccsét a DVSC-SCHAEFFLER. Köstner Vilmos együttese az elmúlt napok megpróbáltatásai ellenére is gond nélkül érvényesítette a papírformát, és bejutott a sorozat negyeddöntőjébe.

Amikor a labda a palánk tetején marad

Amikor még 8-as számot hordott

A Spurs-Raptors NBA-meccs első dobási kísérleténél a labda a palánk tetején maradt. Aligha véletlenül, hisz a sportág történetének egyik legjelentősebb ikonja immár az égi pályán pattogtat, 13 esztendős kislányával együtt. A helikopter-balesetben elhunyt kosárlegendára, Kobe Bryantre emlékezünk.

A szívünk győztesei

Bordás Réka és Karnik Szabina harca a labdáért  Fotó: dvsckezilabda.hu

Emlékezetes és hajszál híján hibátlan hétvégét zártak a DVSC csapatai. A focisták az örök rivális Újpestet fogadták és győzték le magabiztosan a Nagyerdei Stadionban, míg a kézis hölgyek Nordhausenbe utaztak azzal a szándékkal, hogy visszavágjanak a Thüringernek az EHF-kupa harmadik csoportmeccsén elszenvedett hazai vereségért. Az ajtót ugyan berúgták Kovács Annáék, ám a küszöböt nem sikerült átlépni.

A Loki legyőzte a sereghajtót

Bordás Réka lövése (DVSC Kézilabda)

Visszafogott tempóban aratott hét gólos sikert a DVSC Schaeffler a Szent István SE együttese ellen szerda este.

Oda a nemzetközi veretlenség

Vámosi Panna első góljait lőtte nemzetközi porondon  Fotó: dvsckezilabda.hu

Zsinórban hét győztesen megvívott EHF-meccs után kapitulált a DVSC-SCHAEFFLER a Hódosban, miután a német Thüringer HC minden tekintetben jobb és koncentráltabb játékának köszönhetően simán nyerte a csoportrangadót, s ezzel nagy lépést tett a továbbjutás kivívása felé.

A Loki alulmaradt a heves ütközetben

Borgyos Panna akciója  Fotó: DVSC kézilabda

A hajdú-bihariakhoz hasonlóan szintén EHF Kupa résztvevő csapatot fogadott szerda este a DVSC Schaeffler női kézilabdacsapata. A sztárlégiósokat felsorakoztató Siófokkal szemben a Debrecen együttesében mindössze egy külföldi játékos kapott helyet, annál több saját nevelésű fiatalt nevezett azonban Köstner Vilmos a meccsre. A rangadót 30-39 arányban a vendégek nyerték.

Amikor megremegnek a Hódos falai…

Győzelmi öröm  Fotó: Derencsényi István

Második diadalát aratta a DVSC Schaeffler női kézicsapata az EHF Kupa csoportkörének második fordulójában. A csordultig megtelt Hódosba a cseh Banik Most látogatott szombat délután. Borgyos Panna megállíthatatlan volt, Karnik Szabina brillírozott és a második félidőben a Lokomotív átrobogott ellenfelén.

Döntetlen „felkészülés” a cseh ellenfélre

Kovács Anna támadása  Fotó: Derencsényi István

Kisvárdán vendégszerepeltek a DVSC Schaeffler kézis lányai a szerda esti, hétközi fordulón. Végig kiélezett meccs zajlott a pályán, de az utolsó pillanatokban már nem a Lokinak dolgozott az idő, a hazaiak azonban nem tudtak élni a meccslabdával. Végül 28-28-as döntetlen született.

Átvágta a debreceni újságírókat a foci edző

Boér Gábor - ezúttal nincs magyarázat  Fotó: BMSExtra.hu

Szerdán délelőttre hívta a sajtó képviselőit találkozóra a DEAC labdarúgó szakosztályának vezetése. Újságírói körökben pillanatok alatt elterjedt, az összejövetel célja: bemutatják a bajnoki címre pályázó focisták új trénerét.

Oldalak