Sport

Esély a továbbjutásra

A tavaszi labdarúgó szezon előhírnöke volt szerdán délután a Győrben rendezett Liga kupa meccs. A tavalyi bajnok és a jelenlegi NB I-es listavezető csapott össze. A szurkolók nem nagyon díjazzák ezt a kupa kiírást, jellemző, hogy az ETO parkban mindössze háromszázötven kisalföldi fanatikus, meg négy debreceni drukker bíztatta övéit.Más kérdés, hogy az együttesek és edzőik szerencsére  komolyan vették az összecsapást.

Ligakupa - Kicsikarta a Debrecen ellen a győzelmet a Győr

Budapest, 2014. február 26., szerda (MTI) - A második félidő elején egygólos hátrányba került a hazai pályán játszó Győr a Debrecen ellen, de aztán fordítani tudott a labdarúgó Ligakupa nyolcaddöntőjében, a párharc első, szerdai mérkőzésén.

Olympiakos – Manchester United 2 : 0

Olympiakos – Manchester United

A Manchester bukdácsol az angol bajnokságban. Csupán hatodik 45 ponttal, 15-tel lemaradva a vezető Chelseatól. Sir Alex Ferguson edző nyugalomba vonulása után David Moyes irányítja a Vörös ördögök-et. Irányítása alatt a csapat nem szerepel valami fényesen. Kevés az esélye a bajnokság megnyerésére, kiesett a FA kupából, úgyhogy Pireuszban létfontosságú a győzelem, hogy kupareményeik életben maradjanak, az edző helye is biztos maradjon a kispadon.

EURO-2016 - Görög, román, finn, északír és feröeri ellenfél

Budapest/Nizza, 2014. február 23., vasárnap (MTI) - A magyar válogatott a görögökkel, a románokkal, a finnekkel, az északírekkel és a Feröer-szigetekiekkel került egy csoportba a 2016-os franciaországi labdarúgó Európa-bajnokság selejtezőjének vasárnapi, nizzai sorsolásán.

 

Szocsi 2014 - Az összesített éremtáblázat

Budapest, 2014. február 23., vasárnap (MTI) - Tizenhárom elsőséggel a házigazda orosz csapat végzett az élen a szocsi téli olimpia éremtábláján.

Labdarúgás-EURO2016 EURO-2016 - Görög, finn és északír reakció

Budapest/Nizza, 2014. február 23., vasárnap (MTI) - Az európai szövetség honlapjának nyilatkozva a görög, a finn és az északír válogatott képviselője is elégedettségének adott hangot a 2016-os franciaországi labdarúgó Eb selejtezőjének vasárnapi, nizzai sorsolását követően, miután e három csapat mellett még a magyarok, a románok és a Feröer-szigetekiek kerültek az F jelű hatosba. A román együttest irányító Victor Piturca szerint kötelező kijutniuk a kontinensviadalra.

 

Női kézilabda NB I - Magabiztos ferencvárosi győzelem

Budapest, 2014. február 21., péntek (MTI) - A Ferencváros magabiztos, 36-25-ös győzelmet aratott a Debrecen vendégeként a női kézilabda NB I pénteki mérkőzésén.

Arsenal – Bayern München 0 : 2

Bajnokok Ligája, nyolcaddöntő, 1. mérkőzés

Emirates Stadion, London

Arsenal: Szczesny - Gibbs (Monreal, 30.), Koscielny, Mertesacker, Sagna - Cazorla (Fabianski, 38.), Wilshere, Flamini, Özil, Oxlade-Chamberlain (Rosicky, 75.) - Sanogo. Vezetőedző: Arsene Wenger.

A Lokié a legerősebb keret

Bejött, amiről hetek óta pletykáltak a városban. Tisza Tibor a DVSC-TEVA játékosa lett. Itt született, itt nevelkedett, itt rúgott először labdába. És most hazajött. Talán végleg. Huszonkilenc esztendős, és három éves kontraktus köti ezentúl  anya egyesületéhez.

Oldalak