Sport

Díjnyertes bajnokság, egyetemi sportünnep

Botafogo VS. A-MEN FC  Fotó: Treszkai Eszter

Szerda este befejeződött a Buzánszky Jenő Labdarúgó Egyetemi Kupa őszi versenysorozata a Debreceni Egyetemen, illetve a tizedik jubileumát ünneplő Kozma Mihály Futsal Kupa döntőit is lejátszották. A meccseken és az utánuk következő közös ünneplésen egyaránt kiderült: a sport rendkívüli összetartó erő a cívisváros egyetemén.

Simuló vágányon!?

Gólöröm a Lokinál  Fotó: Derencsényi István

Közeleg az ünnepnap, amely valamennyi jóérzésű, Debrecenben vagy az ország más táján élő Loki-szurkoló számára egyedülálló karizmával rendelkező évforduló: a Vasutas 120. születésnapja. Úgy tűnik, hogy a DVSC bajnoki szezonjának alakulása is okot adhat majd némi örömre.

Kevés izgalom, sok szép gól

Vámos Míra nyolc gólt szerzett  Fotó: DVSC Kézilabda

A DVSC Schaeffler női kézilabda csapata a sereghajtó Hungast Szombathelyi KKA együttesét fogadta péntek este a Hódosban. A Loki már a mérkőzés elején zakatolt és esélyt sem hagyott ellenfelének. Látványos, eredményes játékkal arattak a piros-fehérek 45-29-es győzelmet.

DVSC SCHAEFFLER: együtt a győzelemért!

Papp László polgármester, Szabó Péter és Ábrók Zsolt  Fotó: DVSC Kézilabda

A DVSC női kézilabdacsapatával kapcsolatban a klub szerda délelőtt tartott sajtótájékoztatót. Bejelentették a névadó szponzorral való szerződéshosszabbítást, új együttműködés született egy ugyancsak nagymúltú klubbal és ismertették az érkező játékosokat.

Visszatérők győzelme

Végre örülhettek Tóth Ádámék... és a debreceni nézők  Fotók: MKOSZ

Vasárnap este elkezdődött a DEAC kosárlabda történetében a második Berényi-korszak. A visszatérő vezetőedző magabiztos húszpontos hazai győzelemmel kezdett az Oroszlány ellen.

Vámos Petra lő… gól, győztünk!

Vámos Petra, a mérkőzés eldöntője  Fotó: DVSC Kézilabda

A DVSC Schaeffler kézilabdázó hölgyei immár újból teljes kerettel álltak Szilágyi Zoltán rendelkezésére, így mindenki egészségesen utazhatott péntek estére Kisvárdára. A bajnokság második felének kezdetén komoly erőpróbának ígérkező csatában kellett pályára lépnie Bordás Rékáéknak a keleti rangadón.

Régi jó ismerős

Berényi Sándor egyszer már bizonyította alkalmasságát

A bravúros diadalok után kínos vereségekbe szaladt bele a DEAC-Tungsram férfi kosárlabdacsapata. Kétségtelen, a szurkolói felháborodás az érthetetlenül gyenge teljesítmény miatt jogos volt. A klub pedig úgy határozott, változásra van szükség. Mi tagadás, a „régiúj” mester már jónéhány éve is belopta magát a debreceni publikum szívébe.

Fehérváron a mennyben, Egerszegen a pokolban

Dzsudzsák Balázsék győzelmi mámorban/Drenovac egy sikeres védekezése

Két debreceni élvonalbeli csapat is fontos megmérettetésen lépett pályára szombat este. A Joan Carillo vezette DVSC Székesfehérvárra utazott bravúrgyőzelmi reményekkel, míg a kosárlabda bajnokságban a DEAC-Tungsram gárdája Zalaegerszeg bevételére készült. A vágyak közül csak az egyik teljesült.

Két éve az elitben

Biztató kezdet

A DVSC Kézilabda Akadémia kettő esztendeje indult, a cívisvárosi női utánpótlás kézilabdázó tehetségei pedig remekelnek a korosztályos bajnokságokban.

Hűvös késő délután…

Hrabina Alex (kapus)  Fotó: DVSC

Piros-fehérek a kiesés ellen, piros-fehérek a bajnoki címért – akár így is körül lehetett volna írni a szombat késő délutáni DVSC – Kisvárda bajnokit, amelyen a Hrabina-parádénak köszönhetően szerzett egy pontot a Vasutas.

Oldalak