Simonyi napok Debrecenben

Látványos programok várják az érdeklődőket

Idén tizenhetedik alkalommal rendezik meg a Simonyi napokat Debrecenben május 8. és 17. között. Most is gazdag programokkal emlékeznek névadójáról, Simonyi József óbesterről, „a legvitézebb huszárról”.

A több helyszínen zajló programok keretében - Méliusz fiókkönyvtárai, állatkert, Apolló mozi, művelődési központ, Zsuzsi vonat -, emléktábla koszorúzáson és faültetésen is részt vehetnek az érdeklődők, valamint háborúval, huszárokkal kapcsolatos, helytörténeti előadásokat hallgathatnak, kiállításokat szemlélhetnek. De irodalmi, fotó- és rajzpályázatra, akadályversenyekre is nevezhetnek, sőt huszárbajusz megmérettetésre is alkalom nyílik. Lesznek kézműves foglalkozások, filmvetítés. A rendezvénysorozat hivatalos megnyitóját május 12-én, kedden a Méliusz könyvtárban tartják, ahol Kövesi Eszter lovas fotóiból nyílik kiállítás. A rendezvények ingyenesen látogathatók.

Simonyi József legendás katonatiszt volt, emlékét számtalan történet őrzi. A béke idején, 1818-tól 1823-ig állomásozott Debrecenben ezredével. Az ő javaslatára építették a nagyerdei fürdőt és vigadót, nevéhez fűződik a mai Simonyi úton ültetett négy fasor is.

D.B.

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.