Rossz állapotú felüljáró - ez veszélyes

A balesetveszélyes lépcső

Az írás elolvasása után (ha egyáltalán eljut hozzájuk) borítékolható az illetékesek válasza: tudunk a problémáról, a leírt körülmények nem veszélyeztetnek emberi életeket, csak szépséghiba, az anyag elfáradása, melyet a szélsőséges időjárás okoz. Szakembereink rendszeresen ellenőrzik, ha szükséges megteszik az intézkedéseket. Tervezzük felújítását, amint együtt a pénz, hozzá is fogunk.

A Faraktár utcai felüljáró látványa egyértelműen pénztelenségről árulkodik. Az 1980-ban épített hidat erősen eszi az idő vasfoga. Felújítása nem sokáig halogatható. Az utóbbi időben csak a legszükségesebb javításokat végezték el rajta, de például vakolatömlés, kőtörmelék-hullás ellen már csak védőhálóra futotta, nehogy a hídtól megváló kisebb-nagyobb anyagdarabok az alatta parkoló autókban tegyenek kárt. Az úttesten nem működnek a vízelnyelők, így az autók által felcsapott mocskos lé a Faraktár utca 31-35. sz. ház második és harmadik emeletének ablakaira csapódik, a homlokzati falról már nem is beszélve.

A felüljáró négy lépcsője kriminális állapotú. A járdafokok közül jó néhány töredezett, hiányos, kilátszanak a betonacélok. Akad olyan forduló, melynek szélére lépni felér egy túlélő kalanddal. Nappal is csak óvatosan érdemes használni, este pedig istenkísértés, hiszen a megvilágítás is erősen kifogásolható.

A veszélyhelyzetet tetézi a rendőrség rendszeres jelenléte. Sokan a bokatörés megreszkírozása helyett a síneken való átkelést választják, ám a rend éber őrei éppen rájuk vadásznak. A vasúton átvágók hiába érvelnek a lépcsők balesetveszélyességével, az egyenruhások könyörtelenül csekket állítanak ki. Javaslatképpen még hozzáteszik: forduljanak az illetékesekhez, jelezzék a problémát. Többen, számtalanszor megtették…, aztán a rövid írás eleji válaszokat kapták, érdemi változás pedig nem történik.

Somogyi Ferenc

 

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.