A roma fiataloknak a saját útjukat kell járniuk

Budapest, 2014. május 10., szombat (MTI) - A roma fiataloknak meg kell találniuk a saját útjukat, azt kell tenniük, ami a feladatuk, nem pedig olyan példaképeket másolniuk, akikké nem tudnak válni - mondta az emberierőforrás-miniszter a Keresztény Roma Szakkollégiumok éves konferenciáján szombaton Budapesten.

Balog Zoltán arra hívta fel a hallgatók figyelmét: nagy kihívást jelent, hogyan tudnak keresztény roma magyar értelmiségivé válni és annak megmaradni.

Szavai szerint ez a fajta másság az ősi zsidó-keresztény tradícióra épül, és a benne élők nem oldódnak fel a többségben, mindig meg lehet őket különböztetni. Ennek a másságnak kétféle veszélye van - folytatta -, egyrészt, hogy a benne élők megpróbálnak olyanná válni, mint a többség, míg a másik egy hamis küldetéstudat, ami elkülönülést eredményez.

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.