Robbanás harminchat éve

A robbanás helyén emelt emlékmű

Nemrég a Hajdú-bihari Napló testvérlapjában, az Észak-Magyarországban olvastam egy visszaemlékezést a sajóbábonyi Észak-Magyarországi Vegyiművekben, 1979. június elsején délután bekövetkezett robbanásról.

Az egésznek Debrecenhez annyi köze van, hogy az újság a cívisvárosi központú Russmedia kiadványa, másrészt jómagam a Bükk nagylábujjánál, a Bábony-patak völgyében meghúzódó településen cseperedtem, mielőtt az ország második legnépesebb városát választottam.

Bábony gyönyörű hely. A 26-os főúton Miskolc felől Sajószentpéter felé haladva, a Bábony-patak (helyiek Savasnak csúfolták, mivelhogy évtizedeken keresztül tisztítás nélkül eresztették a vízfolyásba a gyár szennyét) hídját elhagyva, a fejet szinte derékszögben, balra fordítva, feledhetetlen panorámában gyönyörködhet az arra autózó (azért figyeljen az útra is, mert éppen egy éles kanyar következik!). A patakvölgy mentén egészen a Bükk fővonulatáig tágul a látóhatár. Tisztán kivehető az Örvénykő, s a látványt a hegység második legmagasabb pontja, a Bálvány 956 méteres csúcsa zárja. Tiszta időben kilátója is tökéletesen szemrevételezhető.

Bár nem tartozik a történethez, de Bábonnyal kapcsolatban mindenképpen kikívánkozik belőlem egy élmény, mégpedig a Magas-Tátra látványa. Tiszta időben konyhánk ablakából, szabad szemmel is remekül kivehető volt a hegyvonulat három meghatározó orma (Gerlachfalvi, Lomnici és a Kriván), amelyeket a Bálvány kilátójáról teljes pompázatában is nyílott alkalmam megtekinteni.

A völgy mélyére az 1950-es évek elején hadiüzemet építettek. A rabokkal emelt üzemcsarnokokban főleg lőpor előállítására rendezkedtek be. Hírhedett üzeme a TNT volt. A kocsonyás robbanóanyagot szárítással szilárdították. Ez a szer már kalapácsütésre robbant. A gyárrészlegben rendszeresen berobbant az anyag. Az 1979. évi detonáció a legsúlyosabbnak bizonyult. Az ott dolgozók hibát vétettek, amikor túl erős nyomással fújták az anyagra a forró levegőt. Tizenhárman haltak meg.

Akkortájt Abaújkéren, az ottani kisegítő iskola és nevelőotthonban dolgoztam. Aznap délután a 17.05-ös busszal indultam haza. Bábony felé közeledve döbbenten fedeztem fel a gyár fölé terebélyesedő, gomba alakú füstfelhőt. A csuklós ablakain keresztül többen is megrökönyödve meredtek a látványra.

- A TNT – jegyezte meg valaki suttogva.

Néhány utas neveket kezdett sorolni, és tétován tippelgettek:

- A műszakban van? Éjszakás lesz? Szabadságot vett ki?

 A kérdések költőinek bizonyultak, hiszen akkor és ott senki sem tudhatta a választ.

Közben a járat Bábonyba érkezett. A lakótelepen szálltam le. Az utcán rohangáló vagy kővé meredten ácsorgó emberek. Egyesek sírtak. Egy asszony sírva jajveszékelte férje nevét. A kétemeletes házak között tapintani lehetett a feszültséget, egyben a bizonytalanságot. Még nem tudták, mi történt. Néhányan pakolni siettek haza. Kitelepítésre készültek. Akkortájt a gyárban, fedőtevékenységként gyógyszeralapanyagokat is ipari mennyiségben állítottak elő. Ők úgy vélték, a robbanással mérges gázok kerülhettek a levegőbe.

Mire hazaértem, mindenünnen szirénázás hallatszott. Percenként száguldott a gyár felé egy-egy mentő, tűzoltó, rendőrségi autó.

Apám falfehér arccal fogadott.

- A TNT.

Hittem neki. Egy ideig a részlegben dolgozott művezetőként. Ő is az ott dolgozók neveinek sorolásába fogott.

- Vajon, kik maradhattak meg? – sóhajtotta elkeseredetten.

Másnapra minden kiderült. Igaz, a történteket az illetékesek igyekeztek eltusolni, a szerencsétlenség csak rövid hírként hangzott el a Kossuth Rádióban, de Bábonyban nem maradhatott titokban semmi. A helyiek pontosan tudták, mi történt ott a völgy mélyén, kik haltak meg úgy, hogy maradványaikat sem találták meg. Aznap feketébe öltözött a falu.

Somogyi Ferenc

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.