A rendszeres nyerés reményében

A nyeréshez nem csak szerencse kell

Másfél évtizeddel ezelőtt a félkarú rablók aranykoráról beszélhettünk. A Nagyállomáson sorban álltak a gépek előtt, és a nyerni akarók csekély félóra alatt elgépezték fizetéseiket.

A kocsmában a vendégek ugyancsak nem hagyták pihenni a „rablókat”, aminek egyedül az üzemeltetők örültek, mert azokkal nyerni, felért egy kisebb csodával. Természetesen úgy voltak beállítva, hogy a próbálkozók osztályrésze csak a pénzük elverése lehetett. A gépek nyilvános üzemeltetését betiltották, ám váltottak a szerencsét kísértőek. Mostanság a lottózókban kaparós sorsjegyek sokaságát vásárolják. Kisebb összegű nyeremények bejöhetnek, ám azok nem fedezik a kiadásaikat (befektetéseiket?), azaz továbbfolyik a pénzkidobás, csak más módon.

A gépezők vakon bíztak a szerencsében. Egyszerűen nem kerestek olyan játéklehetőségeket, ahol nyerési esélyeik nagyságrendekkel nagyobbak lehettek volna…, pedig vannak ilyenek. A tudás, az információ, hatalom. Tudja ezt mindenki, de amikor saját játék „befektetéseikről” van szó, következetesen megfeledkeznek róla. A szükséges ismereteknek talán restek utána járni, vagy nem tudják, hol keressék. Mindkét esetben csak a vesztés lehet a következmény. A profik szerint a jövedelmező szerencsejáték, vagy a sportfogadás komoly munkát igényel. „Beleássák” magukat a statisztikákba, valószínűség-számításokat végeznek, vadásznak a játékkal kapcsolatos hírekre, kombinációkon törik fejüket. A profik a szerencsejátékosok mindössze egy százalékát teszik ki. Tudatos, alapos munkájukkal és gazdasági vállalkozás alapú hozzáállásukkal, önfenntartók.

A sok nyerési lehetőség közül a Tippmix az egyik legkedveltebb. Ez egy sportfogadás. Egy-egy meccs kimenetelére, gólszámára, stb. lehet fogadni. Látszólag könnyű tippelést feltételez, mégis kevesen mondhatják el magukról, hogy játékuk nullszaldós vagy nyereséges. Megint csak azok járnak jól, akik veszik a fáradságot és utána járnak a kiszemelt mérkőzések hátterének. A profik ráadásul esély- és nyereménynövelő kombinációkat is alkalmaznak. Ehhez kell járulni még mértéktartásnak, önuralomnak.

Az írás most érkezett el a lényeghez. Az újság egy esélynövelő egyszerű Tippmix kombináció ismertetésével kíván hozzájárulni a játékos kedvű olvasók nyerési esélyeinek növeléséhez. A kombináció nemcsak a nyerés esélyét növel, ha egy-egy tipp „nem jön be”, akkor veszteségkompenzáló vagy –mérséklő hatású.  A napi kínálatból mindössze két meccset kell kiválasztani. Lehet tippelni hazai vagy vendég győzelemre, és döntetlenre. A profi játékos tudja, hogy a hazai győzelmeknek van a legkomolyabb esélye, azaz általában otthoni csapat győzelmét tippeli meg. Ezután a két meccset külön-külön, és együtt is megjátssza.

  1. mérkőzés: Real Madrid – Sevilla H (hazai győzelem) 1,65 odds (nyereményszorzó)
  2. mérkőzés: Barcelona – Athletico Bilbao H                       1,3  odds
  1. szelvény: H 1,65
  2. szelvény: H 1,3
  3. szelvény: H 1,65xH 1,3

Egy-egy szelvényre kétszázzal fogadva, összesen hatszáz forintért történik a tippelés. Ez annyit jelent, hogy az első szelvénynél 330, a másodiknál 260, a harmadiknál 429 Ft a várható nyeremény, összesen 1010 Ft. A hatszáz forintos befektetés 410 Ft hasznot hoz. De ha például „elmegy” az első szelvény tippje, akkor értelemszerűen csak a második nyer. Ebben az esetben veszteséges a játék, de a második nyereménye mérsékli annak nagyságát.

A kombinációknak se szeri, se száma. Több mérkőzés megtippelésével többet lehet „kaszálni”, ám veszíteni is. Itt jön be a mértéktartás. Akik nem akarnak egyetlen játékkal nagy pénzeket nyerni, a „sok kicsi sokra megy” elvet vallják, azaz kevés mérkőzést fogadnak meg kis összegekkel, azok valószínűleg rendszeres nyerőkké válnak. Tíz játékból hétszer, nyolcszor pozitívan „jönnek ki”.                                                                          

Somogyi Ferenc           

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.