Régimódi történet a Csokonai Színházban

Jelenet az előadásból

A Csokonai Színház tavaly október 18-án mutatta be Szabó Magda – mostanra klasszikussá érett – drámájának színpadi változatát, a Régimódi történetet. Az egész évadban nagy sikerrel játszott darab utolsó előadásainak egyikét láttam. Áprilisban még két alkalommal nézheti meg a színházba járó nagyérdemű, majd lekerül a repertoárról.

Az olvasó és a színházat járó közönség számára jól ismert a történet. Egy család története, melybe az írónő beleszőtte saját családjának, s főleg édesanyjának múltját. A Jablonczay család sorsának alakulását, Jablonczay Kálmán felesége, Rickl Mária szemszögéből mutatják be. A család élete tele szeretettel, együttléttel, különválással, de leginkább fájdalommal. Mária ellentétbe keveredik a vidéki dzsentri életmóddal, de a dráma további konfliktusokban is bővelkedik. Nők és férfiak küzdenek egymással, a reformátusok és katolikusok, a szorgos és takarékos kereskedővér és a néhai léha dzsentrivirtus ütközik, fiatalok és idősek vitáznak. A bajokon, csapásokon Mária csak úgy tud úrrá lenni, ha átveszi az uralmat a család felett.

Szabó Magda regénye tipikus női történet. Szól a Jablonczay lányokról, akik felnőnek, szeretnek, csalódnak, kirepülnek a családi fészekből, de még inkább Máriáról, aki ha kell, hadakozik, ütközik, kirekeszt, elüldöz. A nőket megtanította az élet, hogy saját lábukra álljanak, csak magukra számíthatnak, s ha szükséges, vegyék át saját és környezetük sorsának irányítását. Minden erejükkel küzdenek a fennmaradásért. Harcolnak egymással, küzdenek a világgal, csakhogy emelt fővel megmaradhassanak. A történet arra is figyelmeztet, hogy tudni kell elengedni a dolgokat és szeretteinket is. Az értékek belül vannak, s belül őrizzük őket az utolsó leheletünkig. Az elsajátított, megtanult értékek velünk vannak, elkísérnek egy életen át, azaz amilyenné nevelnek, olyanná válunk.

Rickl Máriát a Kossuth-díjas Kubik Anna alakította. Szinte lehetetlen feladatra vállalkozott. A szerepet 1977-ben, a Madách Színházban Sulyok Máriára osztották, a 2006-os tévéjáték adaptációban Egri Katinak jutott a szigorú asszony szerepe. Mindkét előd sziklaszilárd jellemű asszonyságot formált. Lassú, nyomatékosítottan parancsoló beszédük, hanghordozásuk, minden megnyilvánulásuk a kérlelhetetlen szigort, a következetességet jelezte. Kubik Anna nem akart jeles elődeihez hasonló Máriát alakítani. Gyors, majdnem hadaró előadása kezdetekben meglepetésként hatott, de még egyszer jelzem: csak az elődök kimértsége miatt. Mária szigorúsága, elveihez való hűsége ugyanúgy kisugárzott, mint a korábbi alakítások során. Keményfejű, szigorú, de igazságtalan is volt, aki a maga hitét és életét a régi törvények szerint élte. Akaratát kíméletlenül rákényszerítette környezetére. Olykor egy-egy mozdulata, fejbiccentése is elég volt, hogy elhitesse a nézővel: nem egy színésznőt látunk, hanem egy konok, takarékos, munkamániás kerekedőcsaládból származó kőkemény asszonyt, akire óriási terheket rakott az élet. Kubik Anna alakításában érdekességként jelent meg az erőteljes cinizmus, de röpke pillanatokra az elérzékenyült, szeretetre vágyó és tudó asszonyság is.

A Jablonczay Kálmánt alakító Garay Nagy Tamás tudott dzsentri lenni. Elhittem neki, hogy elverte a családi vagyont. Könnyelmű életvitelében elfogadta Mária irányítását, csak egyszer állt sarkára, mikor Kálmán fia házasságáról döntött. Jól alakított ellenpontozása volt a dzsentri mentalitásnak.

Szűcs Kata Emma szerepében, Szalma Noémi Gizella szerepében két különböző jellemű lánykaraktert alakítottak. Kimondottan élvezetesnek bizonyult Gizella megformálása. Az okos, bár csúnyácska lány tisztán látása, csípős megjegyzései maradandó nyomot hagyott a nézőkben.

Kálmánka szerepében Ágoston Péter játszott. Dzsentri voltát elhitette velünk.

A díszletek jelzésértékűek voltak. A forgószínpad mozgása jól érzékeltette a helyszínek változását.

Csikos Sándor rendező érdeme, hogy a darab végig lekötötte a nézők figyelmét. A háromórás előadás alatt nem lankadt figyelme.

Somogyi Ferenc

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.