Régi-új DEAC-korszak, új remények

Mandics mester egyszer már vezette az elsőosztályú csapatot  Fotó: BB1

Alighanem a kosárlabda-szurkoló társadalom zöme megkönnyebbült, amikor a DEAC klubja bejelentette, már nem David Dedek irányítja az első osztályú csapatot, a Kecskemét elleni, igencsak fájó vereség után. A helyét a piros-csoportban, az utánpótlást vezetve menetelő szakember, korábbi megbízott vezetőedző, Andjelko Mandics vette át, hogy „kapitányként” visszaemelje a süllyedni látszó fekete-fehér hajót méltó helyére.

Ami azt illeti, a célok egyértelműek, amelyekhez új remény is társul. Habár az idei szezon előzetes céljai már messze járnak az Oláh Gábor utcán honoló egyetemi alakulattól, a magyar kosárelitbe való visszavezetés, felkapaszkodás, mondhatnám, feltámadás lehetősége adott, amely annál szebb lenne, ha sikerülne, hiszen korántsem könnyű ellenfelek sorával találkozik majd a Debreceni Egyetem gárdája. Jelenleg 10. helyen szerénykedik a csapat. Ennél azért jóval van fentebb a fekete-fehér gárda számára, amely legutóbbi mérkőzésein már szembetűnő volt, hogy a játékosok nem igazán szívlelik a most elküldött szlovén edző hozzáállását, munkáját. A legkülönösebb jelenség egyértelműen Darrin Govens, egykori magyar MVP eredménytelen bemutatkozása volt, ám Mandics-mester kezei alatt jókora esély van rá, hogy újra régi fényében ragyogjon az egykor a Falcot erősítő irányító. Ezen túl pedig a fiatalok szerepe is kiemelkedő lehet az ifjú titánokat kiválóan ismerő vezető taktikáiban. Az elmúlt kb. másfél esztendőben hatodszor történik váltás a kispadon, és harmadik alkalommal ül le Debrecenben jól ismert, helyi kosárlabdában jártas szakember a csapat élére a kezdeteket edzőként megélt Berényi Sándor, majd az eddigi legsikeresebb Kovács Adrián után.

A szezonnal kapcsolatban azt mondhatjuk, a DEAC jelenleg sajnos jókora gödörben áll, amelyet többek között a Magyar Kupától való távolmaradás is jelent, vagy a rájátszás egyre halványuló reménye. A közeljövőben azonban kiváltképp fontos és nagy bizonyítási lehetőséget jelentő mérkőzések következnek, hiszen a bajnoki döntőpárosítás nagy várományosaival, a tabella jelenlegi első két helyezettjével kell majd az egyetemieknek felvenni a pályán a versenyt. Először a Szolnoki Olajbányász látogat a Nagyerdőre, majd a Mandics-fiúk hosszú útra indulnak, ugyanis a címvédő Szombathely látja vendégül a cíviseket.

Mit mondhatnánk? Mindent bele, Mandics-mester! A lehetőségek újra adottak, könnyű ugyan nem lesz, de ha sikerül, annál édesebb az öröm. Ránk fér…

Barna Marci

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.