Rákóczi harangja

A Rákóczi harang

Rákóczi György (1593 – 1648) akkor volt fejedelem Erdélyben, amikor két ellenség is ácsingózott területére. A Habsburgok és törökök is fennhatóságuk alá akarták vonni a szép országot. Ráadásul a Habsburgok Erdély népének szabad vallásgyakorlását is korlátozták volna. Rákóczinak két ellenség nyomása közben kellett bölcs döntéseket hoznia.

Rákóczi a magyarság megmaradásáért harcolt. Nagy és kiterjedt birtokai jövedelmét nem magára, hanem népére, hitére, Erdély szuverenitása megőrzésére, hadjárataira fordította. Bőkezű volt az egyház és az iskola támogatásában. Fontosnak tartotta a könyvnyomtatást. Nyomatott magyar és román nyelven is vallásos témájú műveket.

I. Rákóczi Györgyöt a „bibliás fejedelem”-nek is hívták, mert következetesen síkra szállt a reformáció védelmében, harcolt az ellenreformáció ellen.

Hazánkban több templomban is Rákóczi harang szól. A harangok I. Rákóczi Györgyről kapták nevüket. Első győzelmekor zsákmányolt ágyúkból öntetett harangokat, melyeket református gyülekezeteknek, például Debrecennek is. A harangokra felvésette fejedelmi jelmondatát: „Nem azé, aki akarja, se nem azé, aki fut, hanem a könyörülő Istené” (Róma 9.16).

I. Rákóczi György hathatós segítségével épült meg Debrecenben az új András templom (a régi 1564-ben leégett). 1628-ra készült el. A torony tetejére Rákóczi finanszírozásában kerülhetett aranygomb, benne óraművel, mely a debrecenieknek mutatta az időt.

1642-re húzták fel a Verestornyot, s helyezték el benne Rákóczi harangját. A fejedelem a harmincéves háborúban zsákmányolt ágyúkból, Johan Regner gyulafehérvári műhelyében öntette, s adományozta 1636-ban Debrecennek.

1802-ben tűzvész pusztított a városban. Az új András templom is leégett. A hőségtől áttüzesedett harangot megmenteni akarván, vízzel próbálták hűteni, minek következtében az megrepedt. Csak 1873-ban öntötték újra. Rákóczi jelmondatát kireszelték belőle és a Református kollégium oratóriumában helyezték el.

Az újraöntött Rákóczi harangot a Nagytemplom bal oldali, nyugati tornyában helyezték el. A harang az ötödik legnagyobb az országban. Öt tonnát nyom (az eredeti hatszáz kilogrammal nehezebb volt). Alsó átmérője 198 cm. Alaphangja: G0. A templom és a tornyok, így a harangok látogathatósága miatt csak vasárnap és ünnepekkor szólal meg, illetve halottak emlékére.

Somogyi Ferenc

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.