Pert vesztettek Horovitz Tamásék

A határozat első oldala

Nyilvánosan bocsánatot kell kérni Horovitz Tamásnak és a Debreceni Zsidó Hitközség alelnökének, valamint a főrabbinak három debreceni hittestvérétől. Így határozott a legfelsőbb vallási bíróság a minap Budapesten. Egyben bejelentették, hogy a megsértett emberek polgári peres úton tovább érvényesíthetik kártalanításukat.

Az előzmények két esztendővel ezelőtt kelteződtek. Akkor borult ki a kóser bili, amikor Horovitz Tamás, a DZSH elnöke mindenféle közgyűlési felhatalmazás nélkül 95 millió forint kölcsönt vett fel a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségétől. A jelentős pénzt fél esztendőre kapta, a határidő 2016. június 30-án lejárt, de még mindig tartoznak a debreceniek 35 millióval. Kiderült, hogy Horovitz Tamás becsapta a teljes országos elnökséget, ahogyan Heisler András elnök fogalmazott: „megvezetett bennünket”. Emiatt a debreceni vezetőt le is váltották országos alelnöki funkciójából.

A botrány kirobbanása után, az időközben megalakult ellenzék három tagját - Weisz Györgyöt, Deményi Györgyöt és Fohn Györgyöt - különböző vallási passzusokra hivatkozva felfüggesztették hitközségi tagságukból. Ez elsősorban belső politikai döntésnek minősül, mert a kizártak  így nem szavazhatnak, nem választhatók, vallási jogaikat mérsékelve gyakorolhatják. Más kérdés az, hogy a hármak hitközségi tagsága tehát szünetel, az éves tagdíjat pedig arcpirító módon idén márciusban elfogadták tőlük.

Időközben rendőrségi nyomozás is indult ügyészségi jóváhagyással a debreceni hitközséget érintve, egyelőre ismeretlen tettes ellen. Horovitz Tamás az idén március 19-én megtartott közgyűlésen bejelentette, beszélt a nyomozás vezetőjével - utóbbitól megtudtuk, ez nem fedi a valóságot, nem is ismerik egymást - és az ügy március 26-án befejeződik, mindenki megnyugvására. Ehhez képest a DISZPolgár magazin úgy értesült, hogy a nyomozást két hónappal meghosszabbították, adathordozókat foglaltak le, és a MAZSIHISZ-től is jelentős dokumentumokat kért be a rendőrség.

A kizártak vallási bírósághoz fordulta, a bész din - ez a héber megnevezés - a múlt héten három főrabbi vezetésével - dr. Frőlich Róbert, Deutsch László és Schönberger András - mindenkit szeretett volna meghallgatni, de csak a három ellenzéki jelent meg, a debreceni vezérkar nem.

Mindezektől függetlenül, a közel négy órás meghallgatás után a felek április 5-én megkapták a rabbik állásfoglalását. A kilenc oldalas határozat jogerős, fellebbezni nem lehet és szinte minden pontjában elmarasztalja Horovitz Tamásékat. Összefoglalójukban - többek között - ezt írják:

„Fohn György elkövette a szombatszegést. Deményi György és Weisz György Fohn Györggyel kiegészülve békétlenség szítására alkalmas újságot osztogatott. Azonban, mivel cselekedetük egyfelől nem unikális, másrészt pedig a debreceni zsidó életre jelentős hatást nem gyakorolt így a bész din – túl cselekményeik ismétlésének megtiltásán – súlyosabb szankciót nem lát életszerűnek.

Az alperesek (Horovitz Tamás, dr. Grósz Zsuzsa, dr. Feuermann László és dr. Asher Ehrenfeld főrabbi – a szerk.) elmarasztalhatóak ítéleteik következetlenségében, felebarátaik megszégyenítésében, a közösség gyengítésében...A bíróság felszólítja az alpereseket hogy a Debreceni Zsidó Hitközség békéjének helyreállítása, valamint felperesek jogsérelmét elismerve, őket kövessék meg, s ezt tegyék nyilvánossá, tekintve, hogy: akit szavakkal megsértenek, azt méltósága helyreállításáig kell vigasztalni."

Megtudtuk, hogy a nyertes hármak polgári bírósághoz fordulnak, ügyvédeik vizsgálják annak lehetőségét, hogy a Strassbourgban működő Emberi Jogi Bírósághoz mikor és milyen módon nyújtják majd be keresetüket.

DISZPolgár információ

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.