Hajrájához közelít a labdarúgó másodosztály idei kiírása, és bár a DVSC együttese három körrel a cél előtt a feljutást érő második helyen áll, mutatott játékban és eredményekben továbbra is bőven akad kivetnivaló. Ilyenkor lehet különösen értékes a szurkoló számára néhány őszinte gondolat.
Mert megúszós, közhelyes mellébeszélésből és diplomatikusnak szánt, ám végül izzadtságszagú, kétségbeesett szólamok ismételgetésére építő magyarázkodásból már láttunk és hallottunk eleget. Holott, amikor baj van, különösen jólesne a drukkerek lelkének az egyenes és határozott kiállás, amely nem hárítja, hanem vállalja a felelősséget, mintegy igazolva, hogy ami történik, azt nem valamiféle külső erő vagy véletlenszerű összetevő idézi elő, hanem az események főhősei. Persze mindent elárul magyar foci szellemi kilátástalanságáról az, hogy egy-egy ilyen megszólalás szokatlan, és ebből adódóan szót érdemel. Merthogy jobb helyeken ez az alapkő, amelyre az erődítményt építik. Talán ezek tükrében nem érdemes csodálkozni azon, hogy őszinte, hibákat beismerő, elismerő fellépés hiányában itthon nem épülhetnek valódi erődítmények, amelyek fejlettebb futballkultúrák mércéje szerint is értékesnek mondhatók.
S talán azon sem kell csodálkozni, hogy épp a nemzetközi mezőny elvárásait megtapasztaló, játéktudásban is valódi minőséget képviselő Dzsudzsák Balázs volt az, aki a balul sikerült keleti derbi után odaállt a köztelevízió sportcsatornájának kamerái elé, és csalódottságát, dühét nem leplezve elmondta, hogy mi történik valójában. Süketelés, ködösítés és a főszereplők mosdatása nélkül. Merthogy a DVSC a kétmeccsenként jelentkező pozitívumok ellenére sem az óhajtott szinten teljesít. Nem látni kiérlelt támadásépítéseket, de stabil és fegyelmezett védőmunkát sem. A Loki kapitánya épp utóbbit tette szóvá, hiszen a piros-fehérek hátsó alakzata ismét érthetetlen hibák sorozatával tette keservessé a békéscsabai bajnokit. Így végül gólzáporos döntetlennel és az azért kiosztható egy ponttal a tarsolyában indulhatott haza a legénység.
Azt viszont csak remélni tudjuk, hogy az európai élklubok által is megirigyelhető csapatbusz ülésein elkényelmesedve nem a méregdrága fejhallgatóikból áramló muzsikával kívánják csillapítani az újabb kiábrándító pontvesztést, hanem helyette elengednek pár őszinte szót. Az se gond, ha némelyek felteszik a kezüket, és férfiasan bevallják, amit mi, egyszerű, ám a futball főbb igazságait és értékeit legmélyebben ismerő szurkolók már rég tudunk: „Srácok, nekem magas ez a szint!”
Tóth Sándor
Új hozzászólás