Pálfi György három díjat is kapott

Prága/Karlovy Vary, 2014. július 12., szombat (MTI) - Pálfi György Szabadesés című filmje több rangos elismerést is kapott szombaton a nyugat-csehországi Karlovy Varyban.

A 49. nemzetközi filmfesztivál - Közép-Európa egyetlen A-kategóriás filmszemléje - versenyprogramjának zsűrije Pálfi Györgynek ítélte a legjobb rendező díját, míg a Szabadesést különdíjjal jutalmazta. A rendezőnek és a film producerének - Pusztai Ferenc - a díjjal együtt 15 ezer dolláros jutalom is jár.

„Azért vagyok ma itt, mint a legjobb rendező, mert egy csodálatos stábom van” - jelentette ki Pálfi György, amikor a fesztivált záró gálaesten személyesen átvette a legjobb rendezésért járó díjat.

A különdíj átvételéhez már a stáb is a színpadra vonult. „Nehéz ez a díj” - jegyezte meg mosolyogva Pusztai Ferenc, a film producere, amikor Luis Minarro, a versenyprogram zsűrijének elnöke kezéből a saját kezébe vette a Kristály Glóbuszt. Pusztai is megköszönte a film stábjának a munkáját, s egyben köszönetet mondott a rendezőknek is a meghívásért.

A versenyprogram zsűrijének két díja mellett az Europa Cinemas mozihálózat zsűrije a Szabadesésnek ítélte az Europa Cinemas Label díjat. „A Szabadesés egy szokatlan kollektív élmény ígérete, amely képes ellentétes érzések és értékes viták kiváltására” - indokolta döntését az Europa Cinemas zsűrije.

„A Szabadesésben egymás alatti hét emeleten elhelyezkedő lakások és lakóik nem mindennapi történeteit ismerhetjük meg. A film főszereplője Molnár Piroska és Benedek Miklós, a további szerepekben Tenki Réka, Trill Zsolt, Nagy Zsolt, Bordán Irén, Jordán Tamás és Hegedűs D. Géza látható. A forgatókönyv Pálfi György és Ruttkay Zsófia közös munkája, a film operatőre Pohárnok Gergely volt.

Az idei Karlovy Vary filmfesztivál programját három magyar játékfilm és egy rövidfilm bemutatója gazdagította. A közönség Pálfi filmje mellett először láthatta Zomborácz Virág Utóélet és Reisz Gábor Van valami furcsa és megmagyarázhatatlan, valamint Ferenczik Áron Miért vannak olyan messze a székek a HÉV-megállóban? című rövidfilmjét” - olvasható a Magyar Filmunió, a Magyar Nemzeti Filmalap – Vertigo Média közös közleményében.

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.