Országszerte megemlékezéseket tartanak a doni áttörés évfordulója alkalmából

Budapest, 2014. január 11., szombat (MTI) - A doni áttörés 71. évfordulója alkalmából országszerte tartanak megemlékezéseket a következő napokban. A második világháború idején a Don-kanyarban napok alatt szinte teljesen megsemmisült a kétszázezres 2. magyar hadsereg.

 

    Szombaton Budapesten a Honvédelmi Minisztérium (HM) a budai Várban rendez megemlékezést. A Mátyás-templomban szentmisét celebrál Bíró László, a HM Katolikus Tábori Püspökség püspöke, majd koszorúzást tartanak a doni hősök emléktáblájánál, ahol Vargha Tamás parlamenti államtitkár mond beszédet. A doni hősök emléktúrájának útba indításáról szóló díszparancsot Benkő Tibor honvéd vezérkari főnök adja át.

    Csongrád megyében, Hódmezővásárhelyen a Történelmi Vitézi Rend szervezésében a Belvárosi Katolikus Templomban gyertyagyújtással emlékeznek a Don-kanyarban elhunyt honvédekre.

    Baranya megye több településén is megemlékezéseket szervez a helyi Jobbik alapszervezete. Szombaton Siklóson, vasárnap Szentlőrincen és Szigetváron is Vida Dezső, a párt országgyűlési képviselőjelöltje mond beszédet.

    Vasárnap Fejér megyében, Pákozdon, a Magyar Honvédség Összhaderőnemi Parancsnokság tart megemlékezést a doni katasztrófa évfordulója alkalmából. Beszédet mond és koszorút helyez el Vargha Tamás államtitkár.

    Heves megyében, Hatvanban szentmisét tartanak a Szent Adalbert plébániatemplomban, majd az Őrszem szobornál főhajtással és gyertyagyújtással emlékeznek.

    Hétfőn Vas megyében, Szombathelyen a város önkormányzata, a Recski Szövetség nyugat-dunántúli szervezete és a Szombathelyi Egyházmegye tart megemlékezést. A Martineum Felnőttképző Akadémia udvarán lévő pápai keresztnél Ágh Péter fideszes országgyűlési képviselő, az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának tagja mond beszédet. Felidézi személyes emlékeit Kazári József doni harcos.

    Jász-Nagykun-Szolnok megyében, Szolnokon Hegmanné Nemes Sárának, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkárának részvételével a város önkormányzata és a Szolnok Helyőrség a Szent László Hadosztály Honvéd Hagyományőrző Egyesület közreműködésével tart megemlékezést a doni ütközetben elesett hősök emlékére.

    1943. január 12-én kezdődött a második világháborúban a szovjet Vörös Hadsereg támadása a Don-kanyarban, és napok alatt szinte teljesen megsemmisült a kétszázezres 2. magyar hadsereg. Pontos adatok ma sem állnak rendelkezésre. A 2. magyar hadsereg 93 500, más források szerint 120 ezer, illetve 148 ezer embert vesztett el, az elesettek és a fogságba kerültek pontos számát nem lehet megállapítani.



MTI 2014. január 11., szombat 4:22
 

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.