Olimpia 2021-ben: fény az alagút végén?

Japánnak 670 milliárd jenbe (kb. 2000 milliárd forint) kerül a halasztás

Az egészségügyi világhelyzet rohamosan és egyelőre fékezhetetlennek tűnő romlása sok más versennyel, sporteseménnyel egyetemben a tokiói olimpiát is elérte, s maga alá gyűrte. Így kedden hivatalossá vált, hogy egy év csúszással, jövő nyáron rendezik meg a játékokat Japánban.

A nemzeti és nemzetközi bajnokságok gyors egymásutánban történő „befagyasztása” után két lényegi kérdés foglalkoztatta a közvéleményt és a sportvilágot. Avagy mikortól pattoghat újra labda a legnépszerűbb ligák pályáin, folytathatják-e belátható időn belül szezonjukat a különféle sportágak képviselői? Illetőleg milyen sors vár az esztendő legrangosabb nyári eseményeire, lesz-e idén foci Eb és olimpia? 

Előbbi kérdésre meglehetősen képlékeny és bizonytalan a válaszadás, könnyen előfordulhat, hogy az esetek többségében csupán egyedi, eddig nem próbált megoldásokkal fejezhető be a sportidény. Már ha befejezhető egyáltalán. Utóbbi kapcsán viszont, nagyrészt épp a befejezések kérdésességéből adódóan, szükségszerű volt minél előbb döntést hozni. Múlt héten be is jelentették: a rendezés szempontjából sportágtörténeti kuriózumnak ígérkező labdarúgó kontinensviadal csak jövő nyáron rajtol majd el. Nem meglepő hát, hogy ez lett a sorsa a nem egészen egy hónappal későbbre tervezett tokiói olimpiának is. Bár a Nemzetközi Olimpiai Bizottság első embere, Thomas Bach és a szervezők egy testként tartottak ki az idei rendezés lehetősége mellett, a járvány megálljt parancsolt szándékaiknak. No persze, nem keveset nyomhatott a latba, hogy előbb Kanada és Ausztrália, majd az Amerikai Egyesült Államok is jelezte távolmaradási szándékát arra az esetre, ha a NOB és a szervezőbizottság kitart az idei rendezés mellett.

Egyesek megkönnyebbüléssel, mások szomorkodva fogadták a hírt. Nem kétséges ugyanakkor, hogy a versenyzők és sportrajongók épsége, egészsége szempontjából célszerű, egyben elkerülhetetlen döntés született. Nem beszélve arról, hogy a kvótaszerző viadalok és eseménysorozatok zökkenőmentes lebonyolítása is problémássá vált. Továbbá kijelenthető, hogy a legtöbb sportágat érintő kulcsprobléma, a korlátozott versenyzési- és edzéslehetőségek jelentősen visszavetették volna az egyéni csúcsteljesítményeket, a világszenzációk és korszakalkotó rekordok esélyét. Márpedig az olimpia, a (sport)világ összetartozásának, egységének jelképezése mellett elsősorban erről szól, ezért vonz milliókat a képernyők elé, százezreket pedig a helyszínre.

Ilyenkor minden nemzet sporttársadalma számolgat, latolgat, árgus szemekkel kíséri legesélyesebb versenyzőinek felkészülését, a célegyenesben aztán minden pillanat jelentősége felértékelődik, legyen az siker vagy kudarc. És minden sportág felértékelődik. Hisz nem megbántva az öttusa, a vívás, vagy épp a birkózás képviselőit és szerelmeseit, az említett ágazatok irányába áramló globális érdeklődés mérhetetlenül alacsony. Azonban a játékokon harcba szálló, netán ott jó eséllyel érmet, bajnoki címet szerző öttusázókat, vívókat és birkózókat ennek ellenére is képes egy lélegzetvétellel buzdítani egy egész nemzet – elég kis hazánkra gondolni, amely hagyományosan erős az említett sportágakban, ezáltal rendre erőn felül, vélt kapacitását meghazudtolóan teljesít. Alighanem ebben áll az olimpia megkérdőjelezhetetlen varázsa.

Ez a varázslat csúszik most egy évvel. Így először a sporttörténelemben páratlan évben rendeznek olimpiát, amely vizsgája lesz annak, hogyan képesek alkalmazkodni a játékokra hangoló, életük (egyik) legjelentősebb pillanatát 2020 nyarára tervező versenyzők, szakemberek és sportvezetők a megváltozott helyzethez. Az, hogy a legkimerítőbb és legszigorúbb precizitással összehangolt négy évnyi felkészülés ezúttal öt évesre nyúlik, ugyanakkora eséllyel lehet áldás, mint átok.

Talán ezért is lesz minden eddiginél varázslatosabb a tokiói seregszemle, amely egyfajta fényként, csalogató reménysugárként csilloghat előttünk. Egy bizonytalan és meglehetősen sötét alagút végén, amelyen előttünk álló hetekben, hónapokban a világ egészének túl kell jutnia valahogy. Merthogy most, 2020-ban, a játékok eredeti évében nem lebeg, nem lebeghet más cél az emberiség szeme előtt, mint túlélni, s megfelelni a járvány okozta kihívásnak.

Hogy aztán jövő nyáron újra felgyúljon az olimpiai láng, és minden nemzet, felülemelkedve saját nehézségein és veszteségein, megkoronázza a maga hőseit, halhatatlanjait.

Tóth Sándor

 

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.