Oláh Gábor utcai fieszta

Drenovac ismét a mérkőzés legeredményesebb játékosa volt  Fotó: MKOSZ

A DEAC férfi kosárgárdája az edzőváltás utáni első mérkőzését vívta. Andjelko Mandics „régiúj” mester irányításával a bajnokesélyes Szolnok alakulatát fogadták a fekete-fehérek szombat este az Oláh Gábor utcán. A Debreceni Egyetem csapata pedig végig uralva a mérkőzést, magabiztosan szakította meg a tiszaligetiek igen tisztes menetelését.

A David Dedek által felállított taktikai „csatarend” alaposan átalakult Mandics-mester keze alatt. Többek között centerpozícióban történt jelentős változás, hiszen Tóth Ádám a kezdő ötösben lépett pályára, illetve a fiatalokat jól ismerő edző bizalmat szavazott az ifjú titánnak, Neuwirth Bencének is. Ő pedig köszönte szépen és három, parádés hárompontossal hozta az ellenfél tudtára: ezen a meccsen csak a Debrecen nyerhet.

Az első negyedben rögtön lerohanta ellenfelét a DEAC, szoros, eredményes védekezéssel kényszerítette jelentős hibákra az Olajbányászt. Támadásokban is extrát mutattak a régóta nem tapasztalt szervezettséggel kosarazó egyetemiek. Mindezt remekül tükrözi, hogy az első tíz percet követően teltházas vastaps közepette vonultak pihenőre a felek, 26-9-es állásnál. A folytatásban nem változott az iram, bár jóval kevesebb kosár született, a palánk alatt pedig kevésbé működött a hazaiak játéka, mint a szolnokiaké, mégis a Debrecennél maradt a magabiztos kezdeményezés joga. Mócsán Bálint és Darrin Govens is alapos fejtörést okozott a vonalnál a vendégeknek, a második felvonásban pedig már húsz fölé ért a különbség. A nagyszünetre 19 pontos fölénnyel, 42-23-mas állással mentek be a csapatok az öltözőbe.

Mint azt megszokhattuk, a harmadik negyedben a Szolnok hajlamos egészen elképesztő feltámadásra is, láttuk ezt többek között Sopronban vívott legutóbbi idegenbeli meccsükön is. A DEAC számára pedig ez az a periódus, amikor a legtöbb hiba szokott becsúszni a játékba. Sajnos úgy tűnt, a tendencia folytatódik. Olvadt a különbség, az Olaj hárompontosai is célt értek a gyűrűben, a jelentős létszámot számláló vendégtábor hangja pedig erősödött, mondhatnánk, olaj volt a tűzre, legalábbis a vendéglátók számára, akik előnye rohamosan fogyott, az utolsó menet előtt pedig 53-49-et mutatott az eredményjelző. A pályán látható játék a negyedik tízpercben érezhetően fizikálissá vált, mindkét csapat érezte, ismét nyílt a mérkőzés. A zárkózás hatalmas irama miatt jobban fáradó Szolnok számára azonban nem adódott lehetőség a vezetés megszerzésére, a pályán ugyanis ismét a szervezett és magabiztos DEAC pattogtatta a labdát. Sikeres betörések, kulcsfontosságú hárompontosok következtek, a különbség pedig megint nőni kezdett a fekete-fehérek javára, akik megérdemelten arattak tizennyolc pontos, 81-63-mas diadalt a tabella második helyén álló Szolnok ellen.

Az egyetemiek számára a folytatás sem lesz könnyű, hiszen január 28-án a listavezető sárga-feketék, a Szombathelyi Falco KC otthonában tesznek látogatást.

Barna Marci

DEAC – Szolnoki Olajbányász 81-63 (26-9, 16-14, 11-26, 28-14)

DEAC: GOVENS 13/9, Neuwirth 9/9, MÓCSÁN 14/6, DRENOVAC 23/6, Tóth 12 csere: Taylor 2, Polyák 4, Kovács 2, Kenéz 2, Balázsi.

vezetőedző: Andjelko Mandics

Andjelko Mandics: Tudtuk, hogy a Szolnok nagyon fizikális játékot játszik, és nem fogják feladni a meccset, még ha nagyobb a különbség, akkor sem. Az első félidőben nagyon jól játszottuk, a másodikban viszont sok eladott labdánk volt, ezekből kaptunk elkerülhető pontokat. Fontos pillanatokban jó döntéseket hoztunk, sikeresek voltunk a büntetők terén is, ugyanakkor sok támadó lepattanót engedélyeztünk a Szolnoknak, ami nem meglepő hiszen főként három magasemberrel játszottak, de tényleg egy jó mérkőzésen vagyunk túl, remélem, hogy így folytatjuk a továbbiakban is.

Neuwirth Bence: Először is nagyon hálás vagyok a bizalomért, úgy gondolom a félidőben számítottunk arra, hogy a sok kihagyott dobást értékesítik majd a folytatásban, és sokkal keményebben fognak kijönni. A harmadik negyedben kicsit hullámvölgybe kerültünk, ott kaptuk a legtöbb pontot, de ez nagy erény a csapatnak, hogy képesek voltunk ebből felállni, ez egy nagy győzelem számunkra.

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.