Nyugdíjas történetek

Ketten könnyebb

A következő három rövid történet szereplői nyugdíjasok. Kenyerük javát megették, kicsit gyengültek, lelassultak, leépültek, az állami apanázs sem veti fel őket. Mindig történik velük valami. A történet közül kettő debreceni, egyet az öregek a ködös Albionban „hozták össze”.

Egy idős bácsika nyugdíjas találkozóra utazott a megyeszékhelyre. Anno Debrecenben dolgozott. A cég nyöggerei évenként tartottak egy összeröffenést. A bácsika a találkozók elmaradhatatlan résztvevőjeként emelte az együttlét hangulatát. Ilyenkor néhány órára elfeledkeztek eseménytelen „alkonyi” életükről, a múltba visszamerengve idézték a régmúlt történéseit, és bor is került az asztalra. Többnyire valamelyik volt kolléga kínálta házi vinkóját. A legutóbbi alkalommal a bácsika elvétette a mértéket, sokkal többet ivott, mint amennyire hitelesítve volt. A találkozó végén beindult a vakvilágba. Ment, amerre feje vitte. A lényeg, hogy nem érkezett haza. A tehetetlen aggódási periódus után családja a keresésére indult. Az öreg rendelkezett mobillal, de az – mint ilyenkor törvényszerűen bekövetkezik – lemerült. Ráadásul agyérmeszesedése okán egyre többet felejt. Így történhetett meg, hogy fia három nap után a hajdúszoboszlói vasútállomás padján ücsörögve lelt rá, miközben hajdúnánási otthonába várták egyre türelmetlenebbül.

Nemrég a megyei újságban, a Naplóban furcsa hirdetés jelent meg. Tartalma megmosolyogtató, egyben elszomorító. Nyugdíjas bácsi nyugdíjas társnőjét kereste házasság céljából. Elhatározását azzal indokolta, hogy két nyugdíjjal könnyebb az élet. Szó sem volt szerelemről, erotikáról, csak életnívójuk szerény javulásának reményéről. Ismerve a magyar nyugdíjak reálértékét, ezt a hirdetést egy kétségbeesett vállalkozásnak is értékelhető, egy emberibb megélhetésért folytatott életen át tartó küzdelem utolsó erőlködéseként.

Angliából származó hír szerint egy 87 éves néni válókereset benyújtásán morfondírozik. Elégedetlen férjével. Élemedett kora ellenére az asszony felettébb igényli a szexet. Hű párja annál kevésbé. Inkább érezte nyűgnek, mint kellemes együttlétnek. A vérbő öregasszonynak heti két pásztoróra édeskevés. A lepedőakrobatika helyett a papó inkább a közeli pubba menekült, ahol véget nem érő kártyacsatákkal igyekezte kivárni oldalbordája gerjedelmének lohadását.

Somogyi Ferenc

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.